Január 1-jétől érkezik a szuperigazolvány

Felnőtteknél tíz évről hatra, fiatalabbaknál pedig három évre csökkentik a személyazonosító igazolvány érvényességi idejét.

Markotay Csaba
2015. 12. 29. 6:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány májusban döntött az e-kártya bevezetéséről. Akkor Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy felmenő rendszerben vezetik be az új okmányt, amely összevonja a személyi igazolványt, a lakcímkártyát, az adókártyát, a tb-kártyát és az útlevelet. (A felsorolás azóta szűkebb lett – a szerk.) A Belügyminisztérium tavasszal be is nyújtotta az e-kártyáról szóló törvényjavaslatát, és a több jogszabályt módosító törvényt már júliusban kihirdették. Az új kártyát a többségében a kormányhivatalok részeként működő okmányirodákban lehet igényelni.

Németországban évtizedes tesztelés és négyéves felkészülési időszak után 2010-ben vezették be az e-kártyát, Belgiumban egyéves tesztidőszak és ötéves türelmi idő után tették kötelezővé. Egyes országokban (például Finnországban, Svédországban, Olaszországban és Spanyolországban) viszont az állampolgárok dönthetnek arról, akarnak-e az e-kártyára váltani. (MN)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.