Az egykori tanszékvezető szavaival vág egybe lapunk egyik olvasójának levele is, aki azt állítja, évfolyamtársa volt a roma politikusnak az egyetemen – ahogy fogalmazott: legalábbis papíron. Mint írta, előbb a bölcsészettudományi, majd a társadalomtudományi karon „tanultak együtt” a politikussal. A levélíró szerint Farkas csak a félév elején ment be az egyetemre aláíratni a tárgyait, illetve év végén látták beíratni a jegyeit.
Az általa leadott szakdolgozat időpontja is érdekes. A Magyar Hírlap ugyanis 2003 nyarán közölt cikket arról, hogy az akkor 386 fős parlament képviselői közül 24 politikusnak nincs felsőfokú végzettsége, 5-nek pedig még érettségije sem. A lap az utóbbi politikusok között említette Farkas Flóriánt is. Mint írták, „valószínűleg” neki sincs érettségije: az életrajzából hiányoznak a tanulmányokra vonatkozó adatok, továbbá a lapnak többen is azt állították, a politikus nem szerezte még meg az érettségit. Az érintettet pedig hiába kereste a lap, nem tudták utolérni. Érdekes az ügyben, hogy Farkas épp akkor maradt néma, amikor már aktív hallgatóként tanulmányai derekán járt az egyetemen, ami inkább büszkélkedésre adhatott volna okot számára.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!