Lázár: Titkosszolgálati bizonyítékok vannak Soros ténykedésére

„De ezek értelemszerűen nem publikusak” – mondta a miniszter.

MNO
2016. 05. 25. 10:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ma nincs olyan, az ellenzékhez köthető szervezet, amely mögött ne Soros György pénze állna.” Ennek következtében pedig „a hazai civilek a valós erejüknél nagyobb befolyásra tesznek szert a magyar társadalomban” – mondta el Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az ATV azon kérdésére, hogy vannak-e a kormánynak közvetlen bizonyítékai arra vonatkozóan, hogy a magyar származású amerikai üzletember nyomja Magyarországon a migránsügyet.

„A migránskérdésről elhangzó demokrata megszólalások mögött is Sorost halljuk, hiszen a legfőbb szponzora annak a politikai oldalnak. Ő így harcol a meggyőződéséért, mi a magunk módján” – érvelt Lázár, aki szerint nincs más bizonyítékra szükség, miután Soros maga „coming outolt”, amikor elismerte, hogy Orbán Viktor a legveszélyesebb európai ellenfele.

„Természetesen vannak olyan titkosszolgálati jelentések, amelyek alapján ez az állítás direktben is bizonyítható, de ezek értelemszerűen nem publikusak” – nyomatékosított Lázár a migránspárti hazai civilek Soros-befolyását illetően.

Az elmúlt időszakban a kormány újra elővette a Soros-kártyát, főként miután a Fidesz által Soroshoz kötött Bill Clinton egykori amerikai elnök a felesége, Hillary Clinton demokrata elnökjelölt-aspiráns egyik kampányrendezvényén Magyarország és Lengyelország „putyinizálódásáról” értekezett.

Lázár már a Kormányinfón is Soros Orbán-kormány elleni fellépéséről beszélt, amit maga Orbán Viktor is megfejelt az amerikai milliárdos állítólagos európai migránsbetelepítő tervének emlegetésével.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.