A patinás hagyományú vállalat 2006-ban került vissza állami kézből az önkormányzat tulajdonába. A szocialista városvezetés akkor a Magyar Fejlesztési Banktól felvett közel egymilliárd forintnyi hitelt is magára húzta, így annak törlesztőrészleteit is a tulajdonosnak kellett nyögnie. A Zsolnay Porcelánmanufaktúrát az átvétel után nem sokkal már privatizálni is akarták azért, hogy egy tőkeerős befektető kézbe vegye a működtetést, nyereségessé tegye a veszteséges vállalatot, ám ez nem járt eredménnyel.
A cég 2011-ben 840 millió forint árbevétel mellett 282 millió forint veszteséggel zárt, a 2012. évi árbevétel 602 millió forint volt, a veszteség 270 millió forint körül alakult.
Aztán 2013-ban egy szír származású, svájci órákkal foglalkozó, Magyarországon élő befektető új reményt adott: Bachar Najari komoly tervekkel érkezett Pécsre. A szír férfi a keleti kapcsolatait megmozgatva tervezett üzleteket nyitni a térség több országában – Rijádban ez meg is történt –, de Európában, így Budapesten is terjeszkedett. A szlovákiai Pöstyénben található Thermia Palace Hotelben, a zürichi Bahnhofstrassén is lett boltjuk, ahogyan a kínai kerámiagyártás fellegvárában, Csingtöcsenben (Jingdezhen), valamint Sanghajban szintén.
Végül Bachar Najari a Zsolnay 74,5 százalékos tulajdonrészét vette meg 180 millió forintért, és vállalta, hogy 2014 őszéig félmilliárd forint tőkejuttatást is nyújt a gyárnak.
Ez utóbbi ügylet miatt már akkor komoly vitába keveredett a városi vagyonkezelővel és a pécsi önkormányzattal. Kiderült ugyanis, hogy a szír férfi nemcsak pénzt tolt bele a cégbe, hanem egy Veszprém megyei ingatlant is, amit korábban lőtérnek használtak. Bár jogilag nem találtak fogást az ingatlanapporton, a városi vagyonkezelőnél, a Pécs Holdingnál mégis megütközést keltett az ügylet, hiszen Pécsett aligha gondolta volna bárki, hogy egy veszteséges porcelángyárnak telekre van szüksége, nem pedig pénzre. A nézeteltérésen ugyan később átlendültek a felek, de már ekkor érezni lehetett, nem biztos, hogy ugyanúgy gondolkodnak a tulajdonostársak a Zsolnay-gyárról.














