Védeni próbálják a Zsolnayt a pécsiek

A város a kisrészvényesekkel és a családdal összefogva lépne fel a többségi tulajdonos ellen.

A patinás hagyományú vállalat 2006-ban került vissza állami kézből az önkormányzat tulajdonába. A szocialista városvezetés akkor a Magyar Fejlesztési Banktól felvett közel egymilliárd forintnyi hitelt is magára húzta, így annak törlesztőrészleteit is a tulajdonosnak kellett nyögnie. A Zsolnay Porcelánmanufaktúrát az átvétel után nem sokkal már privatizálni is akarták azért, hogy egy tőkeerős befektető kézbe vegye a működtetést, nyereségessé tegye a veszteséges vállalatot, ám ez nem járt eredménnyel.

A cég 2011-ben 840 millió forint árbevétel mellett 282 millió forint veszteséggel zárt, a 2012. évi árbevétel 602 millió forint volt, a veszteség 270 millió forint körül alakult.

Aztán 2013-ban egy szír származású, svájci órákkal foglalkozó, Magyarországon élő befektető új reményt adott: Bachar Najari komoly tervekkel érkezett Pécsre. A szír férfi a keleti kapcsolatait megmozgatva tervezett üzleteket nyitni a térség több országában – Rijádban ez meg is történt –, de Európában, így Budapesten is terjeszkedett. A szlovákiai Pöstyénben található Thermia Palace Hotelben, a zürichi Bahnhofstrassén is lett boltjuk, ahogyan a kínai kerámiagyártás fellegvárában, Csingtöcsenben (Jingdezhen), valamint Sanghajban szintén.

Végül Bachar Najari a Zsolnay 74,5 százalékos tulajdonrészét vette meg 180 millió forintért, és vállalta, hogy 2014 őszéig félmilliárd forint tőkejuttatást is nyújt a gyárnak.

Ez utóbbi ügylet miatt már akkor komoly vitába keveredett a városi vagyonkezelővel és a pécsi önkormányzattal. Kiderült ugyanis, hogy a szír férfi nemcsak pénzt tolt bele a cégbe, hanem egy Veszprém megyei ingatlant is, amit korábban lőtérnek használtak. Bár jogilag nem találtak fogást az ingatlanapporton, a városi vagyonkezelőnél, a Pécs Holdingnál mégis megütközést keltett az ügylet, hiszen Pécsett aligha gondolta volna bárki, hogy egy veszteséges porcelángyárnak telekre van szüksége, nem pedig pénzre. A nézeteltérésen ugyan később átlendültek a felek, de már ekkor érezni lehetett, nem biztos, hogy ugyanúgy gondolkodnak a tulajdonostársak a Zsolnay-gyárról.

Nem igazán segített az sem a jó kapcsolat erősítésében, hogy a szír gyártulajdonos felesége, Cséplő Petra – aki egyben a manufaktúra igazgatótanácsának az elnöke is – által vitt Swiss Art Kft. uniós közösségi védjegyet kért a Zsolnay névre. A 2013 nyarán benyújtott kérelmet az úgynevezett 14-es és 21-es nizzai osztályozás alá eső termékekre kérték. Ezek a következők: „nemesfémek és ötvözeteik, valamint az ilyen anyagokból készült, vagy ezekkel bevont termékek, amelyek nem tartoznak más osztályokba, ékszerek, drágakövek, órák és más időmérő eszközök”, továbbá „eszközök, edények és tartályok háztartási és konyhai célokra, üveg-, porcelán- és fajanszáruk, amelyek nem tartoznak más osztályokba”. Azaz ilyen termékeket dobhatott volna piacra a Swiss Art Zsolnay név alatt.

S bár még ezen is sikerült a pécsi városvezetésnek és a manufaktúra többségi birtokosainak átlépniük, egy újabb, ezúttal Bachar Najari órabizniszét érintő ügy miatt ráncolhatták a homlokukat a pécsi városházán. Kiderült ugyanis, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozást indított, mert a gyanú szerint hamis órákat találtak Najari egyik üzletében még 2011-ben. A gyártulajdonos megpróbálta elbagatellizálni az eljárást, és konkurenciaharcot emlegetett, végül mégis bírósági ügy lett a dologból. Ennek végén, tavaly nyáron a Fővárosi Törvényszék a feleségével együtt el is ítélte versenytárs utánzásának bűntettében, és három év próbára bocsátotta őket.

Az idei év ilyen előzményekkel köszöntött rá a manufaktúrára, és – a jelenleg elérhető legfrissebb cégadatok szerint – 2014-ben 710 milliós árbevétel mellett 27 milliós vesztesége volt (2013-ban 197 millió volt a negatívum).

Idén februárban a csődtörvény alapján a kormány rendeletben stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodószervezetnek minősítette a Zsolnayt. Ezt olyan gazdálkodószervezetek esetében tehetik meg, amelyek adósságainak rendezéséhez, hitelezőikkel való megegyezéséhez, reorganizációjához nemzetgazdasági érdek vagy kiemelt közérdek fűződik. Azaz a lépés azt sugallta, hogy komoly gondok vannak a manufaktúrával, hiszen állami védelmet igényelt. Páva Zsolt, Pécs polgármestere kezdeményezte ezt a lépést, mondván, igen komoly tartozásai vannak a vállalatnak, így viszont egy esetleges csődeljárás során sem kell elbúcsúzni végleg a patinás gyártól. Ezt a lépést azonban ellenséges és erőszakos kivásárlási szándékkal magyarázta Cséplő Petra igazgatótanácsi elnök, azt állítva, hogy egy meg nem nevezett cégcsoport akarta megvenni a részvényeket. Egyben azt is bizonygatta, nincs lejárt tartozása a vállalatnak.

Áprilisban fajult el igazán a vita: a szír birtokos olyan tulajdonosi taggyűlést hívott össze, amelyen a pécsi önkormányzatnak és a Pécs Holdingnak a részvényesek közül történő kizárását kezdeményezte. A meglehetősen durva húzást meg is lépte múlt pénteken Bachar Najari a botrányos, üvöltözéssel, személyeskedéssel lezajlott ülésen. Nem volt nehéz dolga, hiszen a többségi részvénypakett az ő birtokában van, így hiába ágált ellene közel húsz kisrészvényes, egyszerűen megszavazta a kizárási per elindítását a bíróságon.

A pécsiek kizárásának azért is lehet tétje, mert ha ez megtörténik, a város elveszítheti a vétójogát olyan stratégiai kérdésekben, mint például a gyártás helyszínének meghatározása.

A pécsi önkormányzatot képviselő Szabó Iván ügyvéd szerint a Magyar Fejlesztési Bank által nyújtott hosszú lejáratú hitelből a cég még 400 millióval tartozik, a helyi adóra szintén kellene 90 millió forint, de egy 110 milliós likvidhitel is terheli még a manufaktúrát. A botrányos tulajdonosi közgyűléssel kapcsolatban pedig úgy nyilatkozott, hogy a város a kisrészvényesekkel és a Zsolnay családdal összefogva lép majd fel a kizárás ellen. Szerinte nem kaptak választ arra, milyen a manufaktúra mérlege, miért indított nyomozást a NAV a vállalatnál költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt.

Vélhetően egy kisrészvényes fordult az adóhatósághoz, mert megelégelte a gyárban látottakat. Sajtóhírek szerint csomagtartóban vihettek ki – nem hivatalosan – porcelánokat az üzemből, amelyeket ezután értékesíthettek.

A feltételezést – ahogy a mundért illik védeni – cáfolta is a cégvezetés, egyben bejelentette, hogy ha sikerül kizárni a pécsieket a vállalatból, az államnak adják át a város által most még birtokolt részvényeket.

Ha persze tartják szavukat – mert ígérgetni könnyen lehet –, akkor is kérdés, mégis miért tennék ezt meg? Azért, hogy az államban újabb akadékoskodó partnerre találjanak, amely alighanem éppúgy szeretné világosan látni, milyen sorsa lesz az ország egyik legnagyobb hagyományokkal bíró vállalatának?

Mindenesetre az már most komoly fejtörést okozhat, vajon valóban Lentiben gyártottak le 300 ezer darab hódfarkú, Zsolnay márkanévvel ellátott tetőcserepet, ahogyan ezt Szabó Iván állítja, vagy pedig Pécsen. Ha az előbbi igaz, akkor jogosak lehetnek azok a félelmek, melyek szerint nem a baranyai megyeszékhelyen – vagy nem csak ott – képzelik el a Zsolnay-gyár jövőjét a magánbefektetők.