Kocsis Máté elvesztette perét Ungár Klára ellen

Első fokon még nyert a fideszes politikus, de másodfokon nem mondta ki bűnösnek Ungárt a bíróság.

FB
2016. 06. 16. 9:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Kocsis Máté másodfokon elvesztette ellenem a pert” – közölte Ungár Klára Facebookon. A Fidesz józsefvárosi polgármestere – és a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke – azért perelte be Ungárt, mert a nő Facebookon és a Népszabadság hasábjain is melegnek nevezte.

Első fokon Ungárt találta bűnösnek a bíróság. A tavaly októberi ítélet indoklásában a bíró hangsúlyozta, hogy a kijelentést szövegösszefüggésében kellett vizsgálnia, majd kifejtette: Ungár állítása azért sértő, mert úgy mutatta be Kocsis Mátét, mint aki érintettsége ellenére nem áll ki a homoszexuális közösség jogaiért. Kétmillió forintos sérelmi díjat szabtak ki Ungárra. Kocsis akkor azt mondta, elégedett, ám Ungár Klára fellebbezett. Indoklása szerint azért, mert szerinte a határozat alapján Magyarország hivatalosan homofób állam, és kijelentéseit sem kívánja visszavonni – írtuk akkor. (Az elsőfokú ítéletet követően Lakner Dávid írt véleménycikket a témában a Magyar Nemzetbe, ezt itt olvashatja.)

A másodfokú ítélet pedig most született meg, ezt Ungár így kommentálta: „Nem sértő, ha valaki valakire azt mondja, hogy meleg! Éljen, éljen! Az ítéletet ki fogom még ma posztolni. Minden támogatást újra köszönök! Éljen a jogállamiságot szem előtt tartó Itélőtábla!” Egy kommentelőnek válaszolva Ungár védőügyvédje, Nehéz-Posony Márton kijelentette: a bíróság azt nem mondta ki, hogy Kocsis Máté meleg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.