Kihallgatták Farkas Flóriánt

Két hét alatt kellene válaszolnia az Európai Csalás Elleni Hivatalnak arra, hova lett 1,6 milliárd forint.

Horváth Csaba László
2016. 08. 25. 18:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Farkas Flóriánt a botrányos Híd a munka világába program során elköltött pénzekről kérdezte az uniós szervezet, ugyanis az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) 1,6 milliárd forinttal nem tud elszámolni. A felzárkóztatási program pedig Farkas ORÖ-elnöksége alatt indult, s a legtöbb szerződést ő írta alá. A cigány politikust egyszer már kihallgatta volna az OLAF, ám az első találkozóra a képviselő egyszerűen nem ment el.

A képviselői fizetésén túl havi egymillió forint közpénzt kereső Farkas Flórián egyébként szerdai kihallgatása alkalmával ismét gondosan ügyelt arra, hogy elkerülje a sajtó kérdéseit. A találkozóra a roma politikus számára „hazai pályán” került sor, a Lungo Drom budapesti székházában, ahova Farkas egy sötétített ablakú autóban elbújva érkezett. A járműből nem is szállt ki, csak a szervezet udvarán, ahova nem követhettük. Ugyanakkor az OLAF képviselői sem igyekeztek tisztázni, hogy a képviselőhöz érkeztek. Lapunknak tagadták, hogy ők az uniós szervezet képviselői, sőt érdeklődésünkre visszakérdeztek: „mi az az OLAF?” A Lungo Drom képviselői pedig azt közölték lapunk fotósával, hogy „ne fényképezze le a kollégáit”.

Farkas a felzárkóztatási program miatt kipattant botrány óta elérhetetlen s szinte alig vesz részt nyilvános rendezvényeken, ráadásul rendre a Miniszterelnökség sem tud tájékoztatást adni a képviselőről, noha szervezetileg a tárcához tartozik. Csütörtökön ezt firtató kérdésünkre egyébként Lázár János cinikus választ adott, közölte: „szólni fog Farkas Flóriánnak, hogy keressük, mert biztos nem tud róla.”

Az eredetileg uniós pénzből indított – Farkas nevével fémjelzett – program után költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nyomozást az adóhivatal, immár másfél éve eredménytelenül. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma is visszaköveteli az elköltött pénzeket, bár kirívóan méltányos részletfizetést engedélyezett az ORÖ-nek.

A botrány ellenére a miniszterelnöki biztossal szemben nem ingott meg a bizalom. Lázár János korábban azt mondta, szerinte a sajtó azért támadja Farkast, mert cigány származású, ezzel voltaképpen rasszistának bélyegezve a sajtót. Orbán Viktor kormányfő pedig a parlamentben védte meg Farkast, jelezve, hogy a támadások éppen Farkas pozícióit erősítik. De Halász János, a Fidesz frakciószóvivője is figyelemre méltó kijelentést tett, azt mondta: a miniszterelnöki biztos a frakció nagyon értékes tagja.

Bár a roma önkormányzattal szemben eljárás van, a Farkas Flórián alapította Oktatási és Továbbképzési Központ Alapítvány (OTKA) érdekes módon idén is kapott 10 millió forint támogatást a Balog Zoltán vezette humántárcától. Csütörtökön pedig a Népszabadság írta meg, hogy az OTKA-nak nincs telefonszáma, nincs e-mail címe sem, budapesti központjában pedig senki nem nyitott ajtót. Ennek ellenére hatalmas mennyiségű állami pénz érkezett az elmúlt években az alapítványhoz. A lap cikke szerint az utóbbi években százmilliókat vettek ki személyi juttatások címén, ám a jelek szerint érdemi tevékenységet nem végzett a szervezet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.