Rogán Antal kabinetminiszter feltalálótársának, a Hunguard Zrt. résztulajdonosának előlegezett meg egy nyolcvankét négyzetméteres, V. kerületi lakást Belváros-Lipótváros önkormányzata – tudta meg lapunk. Csík Balázs számára még 2012-ben, vagyis Rogán polgármestersége idején adatott meg a kiváló lehetőség. A Királyi Pál utca 18.-ban található, műemléki védelem alatt álló ingatlan tulajdoni lapjából ugyanis kiderül, hogy a lakásra terhelt 11,6 millió forintos jelzálogra az önkormányzat jogosult. Vagyis a Rogán-körhöz sorolt üzletembernek nem egy hitelintézet, hanem Belváros-Lipótváros biztosított lehetőséget arra, hogy megvásárolhassa az addig önkormányzati tulajdonban álló lakást. Bár arra vonatkozó kérdésünkre, hogy mekkora önrésze volt Csíknak a vásárláskor, a kerület sajtóosztálya lapzártánkig nem válaszolt, az önkormányzati ingatlanelidegenítés folyamatait ismerő forrásunk úgy tudja, jó feltételekkel juthatott a lakáshoz. Az önkormányzati lakást kamatmentesen, akár huszonöt éves futamú részletfizetésre vásárolhatta meg. Ezt egy 2007-es, az elidegenítés szabályait rögzítő önkormányzati rendelet alá is támasztja.
Csík Balázs az elmúlt napokban került ismét a sajtó látókörébe, miután egyre több cikk jelent meg arról, hogy az egyébként offshore-gyanús Hunguardot kormányzati oldalról Rogán Antal erősíti.
Bár a politikus közleményben próbálta bagatellizálni a közte és a cég közötti kapcsolatról szóló híreket, az összefonódást tovább erősítette, hogy a Népszabadság megírta: Rogán és Csík, valamint a Hunguard másik tulajdonosa, Lengyel Csaba közösen jegyeztek be egy digitális aláírással kapcsolatos találmányt. Ezt egyébként szintén az érdekcsoporthoz tartozó cég értékesítette, és a szabadalmat számos közismert nagyvállalat, köztük – ahogy lapunk kiderítette, 2015-ben a Magyar Telekom is megvásárolta.
Bár Csík Balázs a találmány eladását megelőzően kapott segítséget az V. kerülettől, az üzletembernek vélhetően már 2012-ben sem kellett szűkölködnie. Akkoriban ugyanis már vezető tisztségviselő volt a Hunguard Zrt.-ben, ami – az erős fideszes hátszélnek hála – éppen ekkor indult el az „emelkedőn”. A 2012-es 39 millió körüli árbevételből 2014-re száznyolcvanhatmillió lett. A rezsicsökkentes időszakában ugyanis, egy jogszabály-módosításnak köszönhetően a vállalkozás sokáig monopolhelyzetnek örvendett, a közműcégek auditálásához szükséges követelményeknek ugyanis csak a Hunguard felelt meg. Tavaly a cég már 781 millió forint árbevételt könyvelt el.