Elkapták a G. Fodor Gábort megverő férfit

Egy pilisvörösvári, 57 éves férfi volt az. Mindent bevallott.

MNO
2016. 09. 17. 14:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

24.hu kérdésére a rendőrség azt válaszolta: „a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást indított ismeretlen tettes ellen garázdaság vétségének gyanúja miatt. A nyomozás során beszerezett adatok alapján 2016. szeptember 16-án 23 óra 55 perckor a BRFK nyomozói pilisvörösvári lakcíméről előállítottak egy 57 éves férfit, akit gyanúsítottként hallgattak ki az ügyben. A férfi kihallgatása során beismerő vallomást tett. Az eljáró szerv kezdeményezi a férfi bíróság elé állítását.”

Korábban G. Fodor a 888.hu-n írt az incidensről: eszerint a „szürke mercédeszes proletár burzsoá”, „ruhásszekrény méretű izomagy” belekötött az Eurocenter parkolójában, ezért feljelentést tett. Azt is sugallta, hogy politikai nézetei, kormánypártisága miatt verték meg, de ez csak megerősíti, hogy jó úton járnak, és „ennél sokkal nagyobb áldozatot is vállalnék azért, hogy kimondjam az igazságot”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.