Kerék-Bárczy: Új baloldali erő a láthatáron

Értesüléseink szerint a baloldali pártjaikban csalódott politikusok új erő felépítésén dolgoznak.

Buzna Viktor
2016. 09. 02. 7:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Most a fejünkben és a szívünkben épül az elhatározás, de hamarosan megtaláljuk az együttműködés új formáját is – fogalmazott lapunknak Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalícióból tegnap kilépett politikus. Távozását a párt elnökségi ülésén tegnap jelentette be, miután feloldhatatlan véleménykülönbségek alakultak ki közte és a párt vezetése között. A korábban MDF-es színekben is politizáló Kerék-Bárczyt egy újabb politikai erő megjelenéséről kérdeztük. Lapunk értesülései szerint ugyanis egyre több ellenzéki politikusban érlelődik a felismerés, hogy a baloldali vagy a baloldalra sodródott pártokban már nemcsak a 2018-as választásokkor, hanem hosszabb távon sem látnak perspektívát.

– Nem két év múlva, fél éven belül meg kell találnunk az együttműködés új formáját – folytatta kérdésünkre Kerék-Bárczy. Szerinte 2018-ban a demokratikus politikai ellenzéknek győznie kell.

Nincs más lehetőség, mint hogy nyerjenek azok az emberek, akik nem tagjai a nemzeti együttműködés bűnszövetkezetének – tette hozzá. Kerék-Bárczy arról nem tudott nyilatkozni, konkrétan milyen együttműködési formában nyilvánulna meg az új ellenzéki politikai erő. Mint mondta, elsőként le kell fektetni az értékrend alapjait, majd megállapodni a stratégiai kérdésekben.

– Hajlamosak vagyunk túlértékelni a szerkezeti és személyügyeket, miközben a politikai tartalomról kevesebb szó esik – folytatta Kerék-Bárczy. A politikus által vázolt tartalmi kérdések mindenesetre kísértetiesen hasonlítanak a lapunknak korábban nyilatkozó, pártjukból kikacsingató ellenzékiek véleményére. Meglátásuk szerint a Fidesz politikai alternatívája csak olyan közösség lehet, amely felül tud emelkedni a hagyományos bal-jobb törésvonalon. Ahogy Kerék-Bárczy fogalmazott: „belekocsonyásodunk az idióta bal-, jobboldali felosztásba”, miközben a demokratikus oldal nem tud kiszakadni Orbán bűvköréből. A politikus szerint ugyanis a Fidesz szándékosan kényszeríti több kérdésben is szélsőséges retorikára a „demokratikus” pártokat is, ennek következtében a politikai középen vákuum tátong. Pedig rengeteg, magát tisztességes konzervatívnak, szociáldemokratának meghatározó ember tartozik ide – mondta a politikus.

A beszélgetésből az is kiderült, Kerék-Bárczy véleménye szerint a „demokratikus ellenzék” stratégiája is a mérsékelt közép gondolatiságára kell hogy épüljön. – Egyáltalán nem olyan mély a konzervatív, liberális, szociáldemokrata gondolkodású emberek között a szakadék, mint amennyire ezt a kormány igyekszik belénk sulykolni – folytatta, amivel a politikus szintén megerősítette lapunknak az ellenzéki szerveződésről kapott értesüléseit. Információink szerint az új politikai közösségben gondolkodó ellenzékiek a hazai pártpalettán valóban hiányzó, konzervatív–liberális ideológiát képviselnének.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.