Körúti robbantás: különös dolgokról számolt be a szemtanú

Kleb Attila fotós a pillanatok alatt ott termő civil nyomozókat is furcsállta.

MNO
2016. 09. 26. 7:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kleb Attila fotós és kedvese pár méterrel a két rendőr mögött sétált, mikor bekövetkezett a szombat esti Teréz körúti robbanás, de szerencsére nekik nem lett semmi bajuk a detonáció következtében. A környéken lakó fotós a Népszabadságnak több különös dologra is felhívta a figyelmet, amit aznap tapasztalt:

– a  robbanás helyszínén, az egyik ív alatt él már évek óta egy idős, mozgássérült hajléktalan, aki éjjel-nappal ott tartózkodott, kivéve a hideg téli hónapokat. Ő szokatlan módon aznap éjszaka nem volt ott

– a fotós a detonáció után két perccel hívta a 112-t, mivel azt hitte, még lehet robbanás, de amikor tárcsázott, már ott volt a segítség a megsérült rendőröknek, mint később kiderült, ezek civil ruhás nyomozók voltak, ezt a kihallgatás során állapította meg

– a kihallgatás egyik első kérdése az volt, hallottak-e „Allah Akbar” kiáltást a detonáció előtt, de a fotós szerint csendes volt a környék (a cikk megjelenése után Kleb Attila nyilatkozatot juttatott el a sajtóhoz, amelyben azt írta, hogy az Allah Akbarra vonatkozó kérdés a legutolsó volt – a szerk.)

– Kleb állítása szerint őt gyilkosság kísérlete gyanúja, a barátnőjét pedig mindössze néhány perccel később már gyilkosság gyanúja miatt hallgatták meg tanúként. A tanúvallomási jegyzőkönyvből nem kaptak példányt, pedig kértek

– A fotós szerint a robbanószerkezetet a kapualj jobb alsó sarkában helyezhették el, a szétszóródott szögek és csavarok így 180 fok helyett körülbelül csak 100 fokban repültek szerteszét a járdán és az úttesten, még a Király utcán is túl. Az ominózus kapualj előtt van egy köztéri illemhely, amelynek vasrácsa és a mögötte lévő borítás sok szöget és törmeléket felfogott, Kleb Attila szerint ez is közrejátszott abban, hogy nem lett több sérültje a robbantásnak.

Vasárnap késő este fejezték be a helyszínelést, a rendőrség késő délután tartott sajtótájékoztatót, melyen azt közölték: egy házi készítésű robbanószerkezettel elkövetett robbantásban sebesült meg a két járőröző rendőr. Helyszíni riportunkat ide kattintva olvashatja.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.