Megbetegedések tízezreit lehetne megelőzni

Jól járhatnánk, ha még több oltást tennénk kötelezővé. Jelenleg súlyos tízezrekbe kerülnek a vakcinák.

Kuslits Szonja
2016. 09. 24. 16:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Romániában egyébként más a jogrend, mint hazánkban, az ottani oltásellenes hangok 2014 óta hallatszanak erősebben. A védőoltás megtagadásánál gyakran a vallási meggyőződésre hivatkoznak, ám a szakértő szerint a hivatalosan bejegyzett egyházak közül egyedül a Jehova Tanúinak tanaiból vezethető le a vakcina megtagadása. Ott is kizárólag abban az esetben, ha emberi vérből készült oltóanyagról van szó. Ilyen esetekben ők másfajta oltást kapnak.

Ócsai Lajos – aki az életkorhoz kötött, kötelező védőoltási rend híve – arról is beszélt: 2011-ben Romániából már érkeztek hazánkba kanyarós betegek. A szomszédos országban akkor még súlyosabb járvány tombolt, több ezren betegedtek meg. Azt, hogy nálunk nem tört ki járvány, annak köszönhettük, hogy megfelelő volt a beoltottak száma. Így tehát hiába érkeztek hozzánk fertőző betegek, nem volt, aki elkapja a betegséget, mert az oltásnak köszönhetően védettek voltak az emberek. Öt évvel ezelőtt egyébként az Európai Járványmegelőzési és -védelmi Központ (ECDC) adatai szerint Franciaországban több mint 14 ezer, Olaszországban 4549, Spanyolországban pedig 1789 megbetegedést regisztráltak.

Magyarországon, ha a szülő megtagadja, hogy gyermekének beadják a kötelező védőoltást, akkor azzal nem egyszerűen törvénysértést követ el, hanem saját gyermeke, illetve környezete egészségét veszélyezteti – erről az ÁNTSZ tájékoztatta korábban lapunkat. Mint írták, a jogszabályok arra is lehetőséget biztosítanak, hogy ilyen esetekben eljárás induljon a szülő ellen, pénzbírságot szabjanak ki, végső esetben pedig akár átmeneti gondozásba is vehetik a gyermeket. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke arról tájékoztatott: bár bizonyítani nem tudják, tisztában vannak vele, hogy a szülők olykor csak papíron adatják be a vakcinákat, ehhez nyilvánvalóan orvosi segítséget kapnak, aki aláírja nekik a szükséges dokumentumokat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.