Lapunk úgy tudja, a Barack Obama elnök által magyarországi misszióra 2014-ben kijelölt diplomata már néhány hete meghozta döntését, s ezt nem fogja befolyásolni az sem, hogy ki lesz az Egyesült Államok új elnöke. Információink szerint a korábban producerként ismert Bell kissé belefáradt a magyar–amerikai kapcsolatok reménytelennek tűnő egyengetésébe. Pedig a demokratákhoz közel álló külképviselet-vezető érezhetően javított az André Goodfriend ideiglenes ügyvivő nevével fémjelzett, 2013–2014-es időszak hangulatán, amikor súlyos diplomáciai konfliktussá fajult hat meg nem nevezett magyar köztisztviselő amerikai belépésének megtagadása korrupciós ügyletekre hivatkozva.
Colleen Bell az MTI-nek jelezte: lapunk értesüléseivel ellentétben „nem megy sehova belátható időn belül”. A diplomata hangsúlyozta: örömmel szolgálja hazáját budapesti amerikai nagykövetként, és addig tölti be a pozícióját, amíg csak lehetséges.
Bell megérkezésének első pillanatától a washingtoni diplomácia nyitottabb, barátságosabb arcát próbálta képviselni, korrupcióra vonatkozó bírálatokat ugyan időnként ő is megfogalmazott, de eddig feszültségmentes, akár szívélyesnek is nevezhető kapcsolatot tartott fenn a kormánnyal.
Colleen Bell várhatóan a jövő év elején, legkésőbb kora tavasszal távozik, feladatait átmeneti jelleggel, az új nagykövet kinevezéséig David Kostelancik helyettes misszióvezető veszi át. A karrierdiplomata nemrég érkezett Budapestre, legutóbb az amerikai kongresszus Helsinki Bizottságának volt külügyminiszteri főtanácsadója. 2008 és 2010 között az Egyesült Államok moszkvai külképviseletén szolgált mint helyettes, majd ügyvivő politikai tanácsos. Korábban is dolgozott Moszkvában az akkori nagykövet, Thomas Pickering különleges tanácsadójaként. Aligha véletlen a tapasztalt Kostelancik Magyarországra küldése, Washingtont a sajtószabadságon, az egyházi törvényen, a korrupción, illetve az antiszemitizmuson kívül továbbra is Orbán Viktor miniszterelnök oroszbarát megnyilvánulásai aggasztják. Az amerikai külügyben az is növelte a bizalmatlanságot a magyar kabinet iránt, hogy egyik moszkvai útja során a kormányfőt Vlagyimir Putyin elnök egy tolmács nélkül zajló tárgyalásra hívta dolgozószobájába.