Vegzálják a rendőrök a panaszkodó lakókat?

Állítólag cikkünk miatt feddték meg a kisvárdai lakásotthon miatt elégedetlenkedőket. A hatóság tagad.

Velkei Tamás
2016. 09. 24. 12:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Nemzetben megjelent írás után a kisvárdai rendőrség végigjárta az utcánkat és papírokat íratott alá a lakókkal arról, hogy amit korábban nyilatkoztak, az nem úgy van, ahogy az újságban megjelent – tájékoztatta lapunkat Gyüre András, akit pár napja cikkünk nyomán már a rendőrségre is beidéztek. Állítása szerint a rendőrök már több napja járják az utcát. Korábban riportban számoltunk be arról, hogy egy kisvárdai utca lakóinak életét élhetetlenné teszik egy, az utcában található lakásotthon fiataljai.

Azt is megtudtuk a férfitól: a rendőrök megpróbálják az ügyet bagatellizálni, és azt ismételgetik, hogy az említett zaklatások régebben történtek (igaz, mi nem írtuk, mikor történtek a visszásságok), illetve, hogy az akut probléma kizárólag a Gyüre családot érinti. A családfő úgy tudja, a rendőrök megfeddtek némely lakókat, amiért nem tettek feljelentést, valamint hogy miért állítottak olyat, amit nem tudnak bizonyítani. – Felháborítónak találom, hogy a kisvárdai rendőrség nem a bűnözőket félemlíti meg, hanem a bűn elleni nyilatkozatukat vállaló lakosságot – mondta Gyüre András.

– A rendőrség nem íratott és nem írat alá nyilatkozatot az ott élőkkel – válaszolta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya arra a kérdésünkre, miért járják végig munkatársaik az említett utca házait. Azt közölték, a kisvárdai rendőrkapitányság az augusztus 29-én megjelent riportunkban írtak alapján rendelt el feljelentéskiegészítést. A rendőrség munkatársai adatgyűjtés keretében ellenőrizték a cikkben szereplő információkat szeptember 22-én, annak megállapítása érdekében, történt-e jogsértés a Báthory utca lakóinak sérelmére – tették hozzá. Ám az ott élők állítják: az adatgyűjtés nemcsak az említett napon történt, hanem már több napja zajlik.

– A rendőrség folytathat adatgyűjtést akkor is, ha a sajtóból értesül valamiről, e cselekmény lehet jogszerű, de nem ismerem pontosan az adatgyűjtés rendőrségi szabályait – mondta lapunknak Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke. Hozzátette ugyanakkor, hogy az újságírók munkáját a médiaalkotmány szabályozza, amely leszögezi: hitelesen kell tudósítania a médiának egy eseményről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.