Vizoviczki-ügy: Bús Balázst emlegették

Egyes tanúk szerint szoros volt a viszony az éjszaka császára és a polgármester között.

MNO
2016. 09. 01. 12:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bús Balázs lefizetéséről beszélt egy tanú Vizoviczki László perében – számolt be róla dokumentumokat is közzétéve a Jobbikhoz közeli N1TV. A csatorna szerint mégsem hallgatták ki a fideszes politikust.

Az N1TV-nek a negyedrendű vádlott, az éjszakai élet egykori urának bizalmasa beszélt arról, hogy Bús Balázs fideszes óbudai polgármester vipvendégként mulathatott a Vizoviczki-birodalomban. A tévé szerint több, egymástól független tanú is azt ecsetelte a Központi Nyomozó Főügyészségen, hogy Bús kapcsolatban állt Vizoviczkivel. A 2013 júniusában tanúként kihallgatott Rács Balázs azt fejtegette, hogy a diszkókirály biztonsági főnöke, Davidovics Sándor közvetlen kapcsolatban volt Bússal, valamint az alpolgármesterrel. Egy másik tanú szerint Bús Balázs és Hende Csaba voltak a fővédnökei egy a Hajógyári-szigeten tartott rendezvénynek. A kezdetben gyanúsított, majd vádalku után koronatanú pedig egyenesen azt állította az N1TV szerint: Búsra és helyettesére vipszoba, ingyen ital és táncoslányok vártak a szórakozóhelyeken. A koronatanú is arról beszélt, hogy a kapcsolattartó Davidovics volt. Elmondta továbbá, hogy megkörnyékezték Tarlós István főpolgármestert is, de nem jártak sikerrel. A korábbi gyanúsított egyben azt is állította a jegyzőkönyv tanúsága szerint, hogy lefizették Bús Balázst.

Bús az említett időszakban polgármester és országgyűlési képviselő is volt, így mentelmi joggal rendelkezett.

Az N1TV megkereste Bús Balázst. Szerinte az ügyészség is megkérdőjelezte az állítások igazságtartalmát és az egyik interjúalany szavahihetőségét. Közölte: „polgármesterként minden kerületi gazdasági társaság és vállalkozás előtt nyitva áll az ajtóm, amely törvényesen és a bíróság által el nem ítélt módon folytatja a tevékenységét, mely tevékenység bármilyen módon hatással van a kerületi lakosság életére, mindennapjaira.” Bús szerint ő lakossági zajpanaszok miatt egyeztetett Vizoviczkivel és Davidoviccsal is. A kerületvezető közölte, a hivatal több munkatársát is meghallgatták tanúként, és vád senkivel szemben nem merült fel. A polgármester egyben cáfolta, hogy szívességet fogadott volna el, elmondása szerint az önkormányzat gazdasági társaságai által üzemeltetett kávézókban is rendezni szokta a számláit. Polgármesterként egyébként sem volt hatásköre eljárni hatósági ellenőrzésekkel és különböző engedélyekkel kapcsolatban – írta. Az ellenkezőjét állítóval szemben kész megtenni a jogi lépéseket. Állította továbbá: aki ismeri, tudja, hogy szabadidejében sem a szigeti diszkókhoz hasonló szórakozóhelyekre jár, a zenei ízlése is merőben másnak mondható.

„Tanítani való példája a bolsevik újságírásnak” – szögezte le végül az N1TV kérdései kapcsán Bús Balázs.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.