A Népszabadság eladásáról egyeztetnek

A megszüntetett szerkesztőség tagjai eredetileg azt szerették volna, hogy a lap hétfőn is megjelenjen.

Katona Mariann
2016. 10. 09. 16:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Előkészítik a Népszabadság eladását – ezt jelentette be Murányi András, a lap főszerkesztője, miután több mint két órán keresztül tárgyalt délután a Mediaworks kiadó menedzsmentjével a lap régi-új Bécsi úti székházában.

A lap vezetésének eredeti célja az lett volna, hogy a Népszabadság holnap is megjelenjen, az online felületük pedig induljon újra, ezért cserébe a szerkesztőség még – bővebben nem kifejtett – felajánlásokat is tett. Murányi András tájékoztatása szerint a tulajdonos egyetértett ugyan az iránnyal, de szükségesnek látta megállapodásba foglalni, addig viszont nincs lehetőség a lap megjelenésére.

– Én ezek alapján úgy értelmezem, hogy nem pénzügyi döntés született, hanem valami másfajta döntés – fogalmazott a főszerkesztő. Ezek után – mint mondta – az egyetlen, amiről tárgyalni tudnak, hogy a tulajdonos biztosítsa a Népszabadság eladását. Ezzel a tulajdonos is egyetértett, és most egy olyan dokumentumot készítenek, amelybe az ehhez szükséges feltételrendszert is belefoglalják. Murányi András megfogalmazása szerint azon is dolgozni kell, hogy a Népszabadságnak legyen gazdája.

A tárgyalások a lap vezetése és a Mediaworks között már holnap folytatódnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.