Bírósághoz fordultak a Népszabadság munkatársai

Az újságírók szerint jogszerűtlenül működött a felügyelőbizottság.

Horváth Csaba László
2016. 10. 20. 10:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Népszabadság üzemi tanácsa a TASZ-szal közösen két pert is indít, az egyik keresetet már be is fogadta a bíróság. Az egyik eljárás a felügyelőbizottság (fb) jogellenes működésének kimondását szorgalmazza. Ennek oka, hogy a Népszabadság szerkesztősége delegált egy tagot, Danó Annát a bizottságba, akit azonban rendre nem hívtak meg az fb-ülésekre, arra sem, amelyiken kimondták: felfüggesztik a lapot.

A másik eljárást azért kezdeményezték, mert a szerkesztőség szerint a kiadó Mediaworks megsértette a munka törvénykönyvét azzal, ahogyan felfüggesztette a lap működését, a munkavállalókat pedig előzetes tájékoztatás nélküli kizárta az épületből.

Az újságírók nem az eredeti állapot visszaállítását remélik az eljárástól, de a munkavállalók helyzetén, tárgyalási pozícióikon javítani szeretnének.

A Bécsi úti székházhoz csütörtök délelőtt mintegy 15 népszabadságos újságíró jött el, az épület előterében tartották meg a sajtótájékoztatójukat. A ház belsejébe nem jutottak be, akad olyan is köztük, aki máig nem kapta vissza személyes holmiját. Email-fiókjukhoz sem férnek hozzá az újságírók.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.