Egyeurós árajánlat

Az eladást akadályozhatja az MKB Bank jelzálogjoga. Az előfizetők már a lap megszűnéséről kaptak levelet.

Horváth Csaba László
2016. 10. 11. 4:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Pillanatnyilag azért fizetnek minket, hogy ne írjunk semmit – ezt már egy másik népszabadságos újságíró mondta a helyzet abszurditására utalva. Nevezetesen arra, hogy cikkeiket nem közölhetik, mert csupán a munkavégzés alól vannak felmentve, ha mégis publikálnának, veszélybe kerülhet a jogosan járó bérük.

A lap munkatársai azt is megjegyezték, hogy a kiadóvállalat több törvénysértést is elkövethetett azzal, hogy tájékoztatás és minden előjel nélkül egyszerűen kizárta az újságírókat a szerkesztőségből. Hargitai Miklós újságíró, szakszervezeti vezető közölte, a törvények szerint a felfüggesztés előtt 15 nappal tájékoztatni kellett volna őket.

A napilap helyzetét ráadásul tegnap tovább gyengítette egy különös baklövés. A hétvégi botrány után ugyanis a Népszabadság több előfizetője is olyan levelet talált a postaládájában, amelyben az állt: a Népszabadság megszűnt. A leveleket a Magyar Posta kézbesítőcégének alvállalkozója juttatta el a címzettekhez. Mivel a lapot egyelőre csak felfüggesztette a tulajdonosa, megkerestük a postát a különös levélről érdeklődve. Az állami társaság azt közölte, leányvállalatuk alvállalkozója – a Roditi Kft. – a posta kézbesítőtársaságának beleegyezése nélkül, tulajdonképpen magánakciót végrehajtva tájékoztatta az előfizetőket, így jogosulatlanul használta a kézbesítő logóját.

A Mediaworks tegnap este hangsúlyozta: a társaság elkötelezett a nyílt és jóhiszemű tárgyalások mellett. Közleményük szerint a napilap főszerkesztője a nap folyamán tájékoztatta a Mediaworksöt és annak tulajdonosát, a VCP-t a vételi szándékról. Ezen érdeklődést a kiadó és annak tulajdonosa pozitívan értékeli, ezért kedden tárgyalást kezd a főszerkesztővel a potenciális akvizíció részleteiről – írták.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.