Elvitték Budaházy Györgyöt

Este fél hat körül előzetes letartóztatásba helyezték a terrorizmussal vádolt Budaházyt. Nagy erőkkel mentek érte.

MNO
2016. 10. 27. 16:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Este fél hat körül előzetes letartóztatásba helyezték Budaházy Györgyöt – tudtuk meg az első fokon 13 éves börtönbüntetésre ítélt férfi hozzátartozójától. A család negyed hét körül – telefonbeszélgetésünkkor – éppen ügyvédjükkel tárgyalt a további lépésekről.

A család az MNO-nak arról számolt be, hogy a hatóságok igen nagy erővel vonultak ki Budaházyék házához. Az épületből elvitték, a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetbe szállítják.

Budaházy korábban többször hangoztatta, hogy az ellene szeptemberben hozott ítélet nem jogerős, az ártatlanság vélelme most is megilleti őt és társait. Az eljárásról lapunk korábban részletesen beszámolt.

A vád szerint a Budaházy György által létrehozott Magyarok Nyilai elnevezésű szervezet a szocialista-szabad demokrata kormányzás idején, 2007 és 2009 között erőszakosan próbált beavatkozni a hazai politikába. Próbálták megakadályozni az egészségügyi törvény elfogadását, majd Gyurcsány Ferenc lemondása után Bajnai Gordon kormányalakítását.

Molotov-koktélos támadásokkal és Csintalan Sándor megverésével is vádolják a szervezetet.

A Hír TV-nek adott exkluzív interjújában az elsőfokú ítélet megszületése után azt mondta: Szerinte a bíróság még azt sem tudta kideríteni, hogy mi és ki valójában a Magyarok Nyilai, pedig ez lett volna a feladatuk.

Budaházy a Kuruc.info-nak azt írta, „tegnap, október 26-án a rendőrség az ügyünkben lakhelyelhagyási tilalommal sújtott vádlott társainknál járt, hogy tájékozódjon a nyomkövető eszköz beüzemelésének lehetőségéről a házi őrizet helyén, mert a Fővárosi Ítélőtábla – ahová az ügyünk felkerült – erre utasította őket. Ebből az következtethető ki, hogy szigorítani akarnak a velünk szemben érvényben lévő kényszerintézkedésen, holott erre semmi okot nem szolgáltattunk, senki nem szegte meg a szabályokat, nem tűnt el vagy ilyesmi. Viszont a szigorítás jelentheti azt, hogy akik már most is házi őrizetben vagyunk, azokat be akarják vinni előzetes letartóztatásba a börtönbe, vagyis nagy az esély rá, hogy most tudok írni utoljára szabadon.”

Budaházy György ügyvédje a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy eddig semmilyen tájékoztatást sem kapott az előzetes letartóztatás újbóli elrendeléséről. Védence korábban már volt előzetes letartóztatásban, kiengedése után azonban ügyész fellebbezett, és feltehetően ennek hatására másodfokon újra elrendelték a szigorúbb kényszerítő intézkedést. Szikinger István szerint érthetetlen a bíróság döntése, mert vizsgálni kellett volna, hogy Budaházy a szabadon töltött két hónap alatt megpróbált-e elrejtőzni, befolyásolt-e tanúkat vagy fennállt-e a bűnismétlés veszélye. Az előzetes letartóztatás elrendelésének ugyanis ezek a feltételei.

Este 8 után közleményt adott ki a történtekkel kapcsolatban Morvai Krisztina. A jobbikos színekben mandátumhoz jutott független EP-képviselő többek között azt írta: „Gyurcsány, Gergényi, Bene, a többi szemkilövető s persze a még (szintén vidáman és szabadon) élő ÁVH-s elvtársak is elégedetten csettinthetnek. Szép munka! (...) Kérem az országgyűlési képviselőket, különösen a Jobbik és a Fidesz képviselőit, haladéktalanul tegyék meg az adott helyzetben lehetséges egyetlen korrekt és igazságos lépést: részesítsék közkegyelemben Budaházyt és a Hunnia ügy többi vádlottját.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.