Hétfőn kemény kérdéseket szegeznek Orbánhoz

Ha hétfő, akkor parlament. A Jobbik a letelepedési kötvények miatt támadja a kormányfőt.

MTI
2016. 10. 24. 4:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ülés hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, a házelnök napirendi javaslata alapján Csúcs Lászlóné lengyel nemzetiségi szószóló is beszédet mond.

A képviselők ezt követően két órában interpellálhatják a kormány tagjait, majd szintén a kabinetnek címzett azonnali kérdések hangozhatnak el.

A parlament honlapján elérhető információk alapján az interpellációs időben Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke „Pedofilbotrány az MSZP körül?” című felszólalással fordul az igazságügyi miniszterhez.

A szocialista Gúr Nándor a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez címzett interpellációjában arról beszél majd, hogy „a kormányzati fűnyíró 600 ezer dolgozót vág ki az utcára”.

A Jobbik frakcióból négyen is a miniszterelnök interpellálására készülnek, azt üzenve: „98 százalék a letelepedési bizniszre is nemet mondott”, míg az LMP-s Hadházy Ákos szintén a kormányfőtől kérdezi: „meddig asszisztál a kormány az osztrák vircsafthoz?”.

Az első ülésnap végén a másnap elfogadni tervezett javaslatok utolsó, bizottsági jelentésekről szóló vitáit bonyolítják le.

Kedden összesen tizenhárom javaslatról szavaznak a képviselők. A Ház ekkor dönthet például a kormány Földet a gazdáknak! programjáról szóló törvényről, valamint az egyetemi kórházak létrehozásáról, továbbá két ellenzéki népszavazási kezdeményezés kiírásáról.

A képviselők emellett, a második ülésnap előtt, egyórás ünnepi ülésen emlékeznek az 1956-os forradalomra és szabadságharcra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.