Leverte a referendum az uniós lécet

A jelentősebb népszavazásokon általában bőven ötven százalék fölött van a részvétel.

Ruzsbaczky Zoltán
2016. 10. 04. 4:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány 10 milliárd forintos nagyságrendű kampányköltekezése ellenére az utóbbi évek jelentősebb, európai uniós témájú referendumaival összevetve is kirívóan alacsony a vasárnapi kvótanépszavazás részvételi aránya, hiszen a választásra jogosultaknak mindössze 43 százaléka járult az urnákhoz. Az utóbbi másfél évtized során csupán a 2005-ös spanyol népszavazás produkált ennél rosszabb mutatókat, a mediterrán ország voksolásra jogosult állampolgárainak mindössze 42 százaléka gondolta úgy, hogy elmondja véleményét arról, akar-e európai uniós alkotmányt. Érdekesség, hogy amikor a madridi kormány látta, mennyire nem érdekli a spanyolokat az egész téma, ötmillió darab tájékoztató füzetet is szétküldött az országban. Magyarországon, ahol kevesebb mint negyedannyian laknak, szintén több mint négymillió füzetet küldött szét a kormány. Máshol is találunk azonban példát az érdektelenségre: Horvátországban az uniós csatlakozásról szóló 2012-es voksoláson a részvétel mindössze 43,5 százalékos volt, alig magasabb a mostani magyarénál.

Ezek azonban kirívóan alacsony számok: az Egyesült Királyságban az Európai Unió elhagyásáról (brexit) szóló népszavazás például az emberek 72 százalékát érdekelte. A tervezett európai alapokmányról döntő népszavazások Franciaországban 69, Hollandiában 63, a lisszaboni szerződésről két voksolást is tartó Írországban pedig 53, illetve 59 százaléknyi állampolgárt vonzottak az urnákhoz. Az alkotmány, illetve a lisszaboni szerződés ráadásul olyan ügyek, amelyek kevésbé kézzelfoghatók a választók számára annál, mint hogy telepíthet-e az Európai Unió migránsokat a szomszéd lakásba.

Magyarországon volt már példa kiugróan alacsony részvételre, mégpedig akkor, amikor az uniós csatlakozásáról kellett dönteni. Míg az összes többi velünk egyszerre csatlakozó országban – Cipruson kívül, ahol erről nem kérdezték meg az embereket – 50 százalék feletti volt a részvétel, nálunk 45,6 százaléknyian járultak az urnákhoz. Máltán az arány csaknem 91 százalék volt. A népszavazási kultúra Svájcban a legfejlettebb, ahol évi háromszor-négyszer is szavazni hívják az embereket és rendre 45-50 százalék körüli a részvétel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.