Orbán levelet írt Junckernek

A kvótanépszavazás eredményéről tájékoztatta az Európai Bizottság elnökét.

MTI
2016. 10. 06. 7:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányfő levelében jelezte, hogy a népszavazáson részt vevők elsöprő többségének akaratát érvényesítendő a kabinet úgy döntött, kezdeményezi az alaptörvény módosítását – tájékoztatta a dokumentum tartalmáról Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön azt MTI-t.

Orbán Viktor beszámolt Jean-Claude Junckernek arról, hogy a referendumon – az előzetes adatok alapján – 43,77 százalékos volt a részvétel, a szavazók 98,34 százaléka voksolt nemmel, 1,66 százalék volt az igenek aránya és 6,27 százalék adott le érvénytelen szavazatot arra a kérdésre, „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”. Tehát 3,33 millió ember fejezte ki abbéli akaratát, hogy a magyar Országgyűlés beleegyezése nélkül ne telepíthessenek az ország területére külföldi állampolgárokat.

Orbán Viktor levelében hangsúlyozza, hogy a kormány által javasolt alkotmánymódosítás teljes összhangban lesz az uniós joggal és Magyarország nemzetközi kötelezettségeivel – közölte a miniszterelnök sajtófőnöke.

Hozzátette: a magyar kormányfő tudatta azt is, hogy a kabinet kész minden szükséges információval ellátni az Európai Bizottságot, illetve annak elnökét a témában.

Orbán Viktor levelét másolatban megküldték Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének, Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének, valamint Robert Fico szlovák kormányfőnek, az EU soros elnökének is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.