Rogán nem ment el a bíróságra

Pápa Mariannét mint tanút idézték, de ő sem jelent meg a tárgyalóteremben.

Lándori Tamás
2016. 10. 27. 15:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárgyaláson észrevettük Portik Tamás anyósát, Riskó Juditot. Kérdésünkre elmondta, minden Portikkal kapcsolatos tárgyalásra eljár, főleg azért, mert 2014 óta nem tud semmit a lányáról. Közölte, Rogán ügyvédje rosszul tudja Portik keresztlányának nevét, az nem B. Veronika, hanem T. Viktória Bianka, így Juhász mindenképpen igazat állított, mikor tagadta, hogy ismer B. Veronikát. A tárgyalás után erre az ügyvéd figyelmét is felhívta.

A Mandiner tudósítója megszólaltatta Juhász Pétert ezzel kapcsolatban, aki azt mondta, T. Viktóriát sem ismer. Arról is szólt néhány szót, hogy birtokában van egy fénykép, amin Portik Tamás gyermekei tartják azt a fotót, ami Rogánt és Portikot egy helyen – vélhetően az Andy Vajnához köthető Nobu étteremben – örökíti meg. Ezt a képet egy pillanatra látni is lehetett Juhásznál a törvényszéken.

Riskó Judit elmesélte, azt, hogy vejük régóta Pápa Marianne élettársa, jó ideje tudták, ezt már akkor több helyről hallották, mikor Pápa neve a médiában még ismeretlen volt. Férjével az egyik érintett nyomozótól úgy értesültek, Portik letartóztatáskor is együtt tartózkodtak. Pápa korábban közleményben tagadta, hogy Portikkal élt volna, vagy üzleti kapcsolata lett volna a Prisztás-gyilkosság miatt elítélt férfival.

A tárgyaláson Rogán ügyvédje azt is kezdeményezte, a bíróság hallgassa meg Portik egykori zárkatársát, M. Attilát arról, hogy Portik tartott-e kapcsolatot a rácsok mögül Juhász Péterrel. M. előzőleg a TV2-nek nyilatkozott, szerinte Portik elárulta neki, a kormány megdöntésével, támadásával akar kijutni a börtönből.

Mint Juhász ügyvédje kifejtette, jelen személyiségi jogi per arról szól, hogy Rogán ismeri-e Portik Tamást, és ennek eldöntéséhez érdektelen, hogy egy zsarolásért elítélt zárkatárs milyen elméleteket ad elő Portik egyéb, börtönbeli dolgairól. Ezért tiltakoznak az ellen, hogy tanúként hallgassák meg. Juhász hozzá kívánta fűzni, neki például nem lett volna lehetősége kideríteni, ki volt Portik zárkatársa. Úgy látszik, Rogánéknak volt – zárta.

Az előző tárgyaláson Rogánék Andy Vajna tanúmeghallgatását is indítványozták. „Hogy Andrew G. Vajnát miért kellene idézni, azt nem tudom. Talán valami szórakozóhellyel vagy prostituáltakkal kapcsolatban?” – értetlenkedett az alperesi képviselő. A felperes jogásza szerint azért, hogy elmondja, Portik Tamás nem volt meghívva a Nobu megnyitójára.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.