Tízezer menedékkérőt küldtek vissza hozzánk a németek

De csak 248 esetben volt sikeres az eljárás.

MTI
2016. 10. 21. 12:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A BAMF januártól szeptember végéig pontosan 40 ezer menedékkérő visszaküldését kezdeményezte a dublini rendelet alapján, amely főszabályként előírja, hogy abban a tagállamban kell lefolytatni a menekültügyi eljárást, amelyben regisztrálták a kérelmező belépését az EU területére.

A 40 ezer ember közül 2860-at sikerült visszaküldeni az illetékes tagállamba, ami azt jelenti, hogy 7,15 százalékban vezetett eredményre az igen hosszadalmas eljárás. A legtöbb embert Magyarországra próbálták visszaküldeni, a sikeres eljárások aránya 2,45 százalék.

A BAMF kiemelte, hogy többnyire nem az adott tagállam ellenállása miatt bukik el a kezdeményezés, ugyanis sok menedékkérő megtámadja az átadásról szóló határozatot bíróságon, amely felfüggesztheti vagy meg is szüntetheti az eljárást. Sokan pedig eltűnnek a hatóságok elől, ami azért gond, mert féléves – egyes esetekben másfél éves – németországi tartózkodás után automatikusan Németországra száll a kérelem megvizsgálásának felelőssége, vagyis már nem lehet visszaküldeni őket abba a tagországba, ahol az EU területére léptek.

Más tagállamok az idén szeptember végéig 24 435 menedékkérő Németországba küldését kezdeményezték, és 9688-at sikerült is átadni, ami csaknem 40 százalékos arányt jelent. A legtöbb ember – 4351 menedékkérő – átadását Svédország kezdeményezte, közülük 3254 vissza is került Németországba.

A BAMF rámutatott: idén fordul elő első alkalommal, hogy a társországok több menedékkérőt küldenek vissza Németországba, mint Németország más uniós tagállamokba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.