Hivatalos irat cáfolja az ORÖ elnökét

Birtokunkba jutott dokumentumokból kiderült, hogy az elnök nem mondott igazat.

Horváth Csaba László
2016. 11. 14. 8:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az, hogy Cserháti részese volt az ügyletnek, azért érdekes, mert a lapunk által ismertetett – nyáron készült – hangfelvételen a hivatalvezető többek közt a szervezet felelőtlen és pazarló működéséről beszélt. Mint mondta, ilyen gazdálkodás mellett nem lehet működtetni az ORÖ-t. Majd tételesen felsorolta, hogy a szervezet miként költött el több mint félmilliárd forintot fél év alatt, noha az éves teljes bevétele nem haladja meg az ötszázmillió forintot. – Jelenleg két fillér sincs az ORÖ-ben – közölte Cserháti. Pedig a kisebbségi szervezetnek már csak alig néhány hónapja van arra, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma felé fennálló csaknem 1,6 milliárd forintos tartozását kiegyenlítse, amit a Farkas Flórián miniszterelnöki biztos nevével fémjelzett Híd a munka világába program után kell visszafizetni.

A hivatalvezető egyébként az ORÖ szakmai bizottsága előtt arra is rámutatott, hogy képtelenség működtetni az Országos Roma Önkormányzatot, ugyanis a szervezet alkalmazottai között nincsenek szakmailag alkalmas munkatársak, az álláshelyeket pedig olyan ismerősök, rokonok, barátok töltik be, akiknek a tevékenysége mögött nincs munka.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.