Állami támogatás a bojkott mögött?

Milliárdokat kapott a PR-Telecom, majd bejelentette, hogy nem sugározza tovább a Hír TV-t.

Horváth Csaba László
2016. 12. 10. 6:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint 3,3 milliárd forintos vissza nem térítendő állami támogatásban részesült az a kábelszolgáltató társaság, amely januártól körülbelül hetvenezer háztartásból száműzi a közismerten kormányzati bojkott alatt álló Hír Televíziót – értesült a Magyar Nemzet. A PR-Telecom szeptemberben közölte a lapunkkal közös cégcsoporthoz tartozó hírcsatornával, hogy idő előtt felbontja az eredetileg 2017. december 31-ig szóló szerződését. Mindez azért érdekes, mert az ezt megelőző hónapokban – főként augusztusban – tizenkét részletben kapta meg a kábelcég a 3,3 milliárd forintot meghaladó támogatást.

A vissza nem térítendő összeget hálózatfejlesztésre használhatják fel, hogy Kőszegen, Mezőcsáton, Jászapátiban, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, valamint Kiskunfélegyházán, Ózdon, Sárospatakon, Sárváron, Sátoraljaújhelyen, továbbá Tokajban és Veszprémben fejlesszenek. A Hír Televízióval tizennégy éve szerződésben álló kábelszolgáltató az európai uniós fejlesztési forrásaiból – a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból – kapta a támogatást. A sávszélesség bővítését célzó fejlesztésekre 68 milliárd forintos keret állt rendelkezésre.

A PR-Telecom már az előfizetőit is értesítette arról, hogy a Hír Televízió mellett másik hat – többségében külföldi tematikus – csatornát töröl a kínálatából. Azt is közölték az ügyfelekkel, hogy ezzel egy időben nem szűkül a kínálatuk, hanem bővül, ugyanis tizennégy új kerül be a fogható csatornák közé. Ezek közül hat – Fem3, Kiwi TV, Zenebutik, Chili TV, Humor+, Mozi+ – a kaszinóüzletet is uraló Andy Vajna filmügyi kormánybiztos érdekeltségébe tartozik.

De másik hat tematikus és két pornócsatornával – Eroxxx és Brazzers TV – is erősít a PR-Telecom.

A társaság felmondásában vis maiorra hivatkozott. Mint írta, az RTL Klub és a TV2 részére fizetendő műsordíj olyan hatalmas anyagi terhet ró a cégre, hogy a Hír TV-t így már nem tudja sugározni. Ellenben a tizennégy új csatornára láthatóan mégiscsak jut pénz. A Hír TV nem fogadja el a kábelszolgáltató szerződésbontását. A csatorna jogászainak álláspontja szerint ugyanis a szerződést idő előtti rendes felmondással nem lehet megszüntetni. Éppen ezért jelezték is a PR-Telecomnak, hogy ha január elsejétől a televízió elosztását a társaság bármilyen módon korlátozza vagy megszünteti, a keletkező kárt a csatorna egy összegben a kábelszolgáltatóra terheli majd. Mindezek alapján nem kizárt, hogy a vita a bíróságon folytatódhat.

A cégadatbázis szerint egyébként a PR-Telecom többségi tulajdonosa egy máltai offshore cég, a Central Eastern Cable & Media Group Limited. A máltai cégbíróságtól beszerzett iratok alapján ennek a társaságnak tavaly még ugyanaz a máltai vagyonkezelő cég volt a tulajdonosa, mint annak a luxusjachtnak, amelyen a milliárdossá lett gázszerelő, Mészáros Lőrinc nyaralt. A Magyar Narancs még augusztusban számolt be arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök barátja, a felcsúti polgármester egy 35,4 méter hosszú, 4,5 millió euró (1,4 milliárd forint) értékű hajó fedélzetén nyaralt feleségével. A Mészáros által használt jachtot a Magyar Narancs szerint kizárólag a tulajdonosok és vendégeik használhatják, bérbe nem adhatók.

Egyébként Széles Gábor milliárdos üzletember épp a minap jelentette be, hogy hosszas tárgyalások után eladta az Echo Televíziót. A vevő pedig nem más, mint Mészáros Lőrinc. Az ő tulajdonába kerülő csatornának minden jel szerint biztos helye van a PR-Telecom kínálatában.

A Hír TV ügyfélszolgálatára egyébként folyamatosan érkeznek a nézői észrevételek a szerződésbontás hírére. Az előfizetők közül sokan nehezményezik, hogy a PR-Telecom kiveszi csomagjából a csatornát. A hatályos szerződés szerint az előfizetők számára 2017 végéig biztosítani kellene a hozzáférést az összes korábban előfizetett csatornához. Az érintett területeken található alternatív műsorszolgáltatói lehetőségek listája elérhető a Hír Televízió honlapján.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.