Korábban már beszámolt róla a sajtó, hogy a január 1-jével Klebelsberg Központtá alakuló Klik lesz a felelős most már nemcsak az iskolák fenntartásáért, de a működtetéséért is. Emiatt a szervezet kötelékébe kerülnek az intézmények üzemeltetéséért felelő dolgozók is, például a takarítók, a portások, a gondnokok, illetve a karbantartók. Lapunk az ügyben az intézményfenntartó sajtóosztályához fordult, hogy megtudjuk, mi az oka annak, hogy két héttel az új rendszer elindulása előtt nincsen még a dolgozók kezében a munkaszerződésük, és pontosan mikorra pótolják ezt a hiányosságot az érintett tankerületi központok. A Klik kérdéseinkre konkrét válaszokkal nem szolgált, mindössze annyit írtak szűkszavúan: január 2-ával rendben folytatódik a tanév, minden átkerülő foglalkoztatott jogviszonyát a tankerületi központok rendezik.
Ugyanakkor az érintett dolgozók karácsonyát nemcsak az árnyékolhatja be, hogy még nincs aláírt szerződésük a jövő évre, hanem az is, hogy bizonyos településeken elvesztik az eddig az önkormányzat által biztosított kafetériát. A Magyar Nemzet elsőként számolt be róla: már novemberben volt olyan budapesti tankerület, ahol bejelentették a dolgozóknak, búcsút inthetnek a pluszjuttatásnak. Az egyik érintett iskolában például a takarítók nettó 80 ezer forintot kerestek, ami mellé jól jött a havi 8 ezer forint értékű Erzsébet-utalvány. Az utóbbit viszont januártól elvesztik.
Nem csak az egykori önkormányzati dolgozók helyzete miatt váltott ki felháborodást az iskolák működtetésének állami kézbe kerülése. A települések polgármesterei sem fogadták örömmel, hogy a tankerületi központokhoz kerül iskoláik épületének vagyonkezelési joga, ingyenesen. A Klik ezzel kapcsolatban lapunknak korábban azt írta: téves az államosítás fogalmát használni, mivel az önkormányzatok maradnak továbbra is az ingatlanok tulajdonosai, a tankerületi központok csak a feladatokat veszik át, a tulajdonjogot nem. Azt azonban már nem hangsúlyozták, hogy a vagyonkezelésbe vétel azt jelenti: a tankerületi központot ugyanazok a tulajdonosi jogok és kötelezettségek illetik majd meg, mint az eredeti tulajdonost. A polgármestereknek arra sem volt lehetősége, hogy elkerüljék a kényszerű államosítást. Ugyanis azon települések iskoláiról, amelyek önként nem voltak hajlandók megállapodni a Klikkel december 15-ig az átvételről, Balog Zoltán illetékes miniszternek kellett döntenie határozat útján legkésőbb a tegnapi napig. Az utóbbira a Klik állítása szerint nyolc település esetén volt szükség. Ám lapunk hiába kérdezte több alkalommal, hogy pontosan mely önkormányzatok utasították vissza a megállapodást, a Klebelsberg-központ nem volt hajlandó elárulni.