Csökkent Orbán Viktor vagyona

Feleségével közös számláján a tavalyi 5 millióhoz képest már csak 742 ezer forint szerepel.

MTI
2017. 01. 31. 20:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A dokumentum szerint – amely ide kattintva megtekinthető – a kormányfő továbbra is felerészben tulajdonosa egy 2002-ben vásárolt budapesti, XII. kerületi társasházi lakásnak, valamint egyedüli tulajdonosa egy 2013-ban vásárolt felcsúti háznak.

Az előző évhez képest azonban változás, hogy az idei bevallásban már nem szerepelnek a 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5035 négyzetméternyi, közös tulajdonban lévő, belterületi földjei, amelyekkel kapcsolatban fel volt tüntetve, hogy ötven évre ingyenes használatra átengedte őket a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak.

Autója, egyéb nagy értékű ingósága és gazdasági érdekeltsége továbbra sincs a Fidesz elnökének.

A feleségével, Lévai Anikóval közös számláján tavaly valamivel több mint 5 millió forint volt, a mostani nyilatkozatban itt 742 ezer forint szerepel.

A miniszterelnök még 2002-ben vett fel – feleségével közösen – 20 millió forint jelzáloghitelt, amelyből fennálló tartozása csaknem 6 millió forint, ami azt jelenti, hogy egy év alatt 1,167 millió forintot törlesztettek.

Orbán Viktor jövedelmei között tünteti fel, hogy a törvény szerinti javadalmazást kapja miniszterelnökként a Miniszterelnöki Kabinetirodától és képviselőként az Országgyűlés Hivatalától. Fidesz-elnökként továbbra sem vesz fel fizetést.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.