A megbízás január 16-tól él, a központ szakmai elnökhelyettese Hajnal Gabriella lesz, a pénzügyi feladatokat a szervezet gazdasági elnökhelyettese, Kotán Attila irányítja a továbbiakban is – derül ki az Emmi közleményéből.
Mint ismert, lapunk számolt be elsőként arról, hogy Pölöskeiné távozhat a KK éléről már ebben a hónapban. Solti Péter jelenleg az intézményirányítási és finanszírozási rendszer kialakításáért felelős miniszteri biztos, amely pozíciót már 2014 december elseje óta tölti be. Miniszteri biztosi feladatai közt szerepel, hogy javaslatot tegyen az állami felsőoktatási intézményekkel, valamint például a KK-val kapcsolatos döntések előkészítéséért felelős szervezeti egységek felépítésére, illetve az irányításhoz kapcsolódó ügyintézési folyamatok rendjének kialakítására. Ugyancsak javaslatot kell tennie arra például, hogy a KK szervezeti hatékonyságát hogyan lehetne növelni. Bár Solti jelenlegi megbízása május 31-ig érvényes, már január közepétől ő veszi át a KK irányítását.
Információink szerint ugyanakkor Pölöskei Gábornét sem hagyják az út szélén, ő a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) folytathatja karrierjét. Ugyanis hamarosan Odrobina László szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkárnak is mennie kell, így Pölöskeiné az ő helyére érkezhet.
A korábban Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) néven futó szervezet alig több mint hároméves történetében nem ez az első elnökcsere. A szervezet 2013-as elindulásakor még Marekné Pintér Aranka tölthette be a vezetői pozíciót, aki másfél év után a lemondás mellett döntött. Őt követte Hanesz József, aki ugyancsak nagyjából másfél év után bukott bele a feladatba 2016 februárjában. Pölöskeiné tavaly érkezett a Klik élére, ám ő végül egyetlen évet sem tölt elnöki pozícióban.