Lapunk megkereste a megnevezett cégeket. A hotelnél azt a tájékoztatást kaptuk, hogy valóban voltak náluk ellenőrzések, de az eredményről még semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak, így egyelőre nyilatkozni sem tudnak az esetről. Az orosházi szendvicskészítő műhely szintén nem kapott hivatalos tájékoztatást a vizsgálati eredményekről, de ott eddig úgy tudták, hogy minden minta negatív lett, és a megbetegedéseket valamilyen vírus okozta. Mint mondták, a tavaszi felvágottat előre csomagolva kapták meg, az abból készült szendvicset pedig ugyancsak lezárva, vákuumcsomagban továbbították. Arra a kérdésre, hogy miért illegálisan végezték a tevékenységet, azt válaszolták, hogy szó sem volt erről, csupán annyi történt, hogy az egyik üzemükben nem volt almamosó, illetve a két üzem közötti távolság (mintegy 60 kilométer) több volt a szabályokban megjelölt 40 kilométernél, így ezt már ipari jellegű tevékenységként kellett volna végezniük. A szendvicskészítéssel az ellenőrzések után felhagytak a fő tevékenységként egyébként épülettakarítással foglalkozó cégnél. (A rendőrségi holnap szerint az említett betéti társasággal a rendőrség korábban is állt már szerződésben, például 2013-ban több kapitányságon takarítási tevékenységgel bízták meg őket).
Egyelőre kérdéses, hogy az ételmérgezés ügyében indul vagy indult-e bármilyen vizsgálat, ezzel kapcsolatos kérdéseinkre ugyanis a rendőrség a múlt hét óta nem válaszol. Azt sem tudni, hogy a déli határon szolgáló rendőrök ellátásához milyen szempontok alapján választják ki a beszállító cégeket.
Pintér Sándor belügyminiszter a múlt szerdai határszemléje után már beszámolt néhány részletről a megbetegedéssel kapcsolatban. A belügyminiszter akkor azt mondta, hogy a 126 rendőrt ledöntő, gyomorpanaszokkal, hányással, hasmenéssel járó betegség oka részben az volt, hogy nem tartották be az élelmiszerek készítésére és tárolására vonatkozó szabályokat. A belügyminiszter további részleteket nem árult el, csak annyit tett hozzá, hogy az érintettek nagyon gyorsan, két-három nap elteltével újra szolgálatra tudtak jelentkezni, és többeknél a betegség lefolyását befolyásolta, hogy influenzaszerű fertőzésben szenvedtek. A baktériumokról és toxinokról nem tett említést. A határon dolgozók ellátásáról pedig azt mondta, hogy az jó minőségű, a rendőrök és a katonák ruházata pedig szerinte „hibátlan”. Még ennél is pozitívabban nyilatkozott múlt pénteken Dobson Tibor, a Magyar Rendvédelmi Kar vezetője. Ő a déli határon tett látogatása után az állami hírügynökségnek azt mondta, hogy sem ruházati, sem élelmezési, sem orvosi ellátási probléma nincs a magyar–szerb határszakaszokon szolgáló rendőröknél, és az állomány sem jelzett ilyen gondot.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!