Brit kutatók bojkottálják az MMA-t

Magyar filozófusoknak is közük van ahhoz, hogy meghiúsult a nemzetközi rendezvény.

Veczán Zoltán
2017. 02. 16. 8:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elmarad az MTA Filozófiai Intézete és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) által megrendezni kívánt Művészet, igazság és tudás című konferencia a brit meghívottak bojkottja miatt – tudta meg lapunk. A neves külföldi előadók azután mondták le részvételüket, hogy más magyar filozófusok jelezték nekik aggályaikat az MMA-val és annak elnökével, Fekete Györggyel kapcsolatban.

„Őszintén reméljük, hogy lelkiismereti szabadságunk gyakorlását nem magyarázzák félre, és nem használják fel ártatlan harmadik fél kárára” – így szól Andrew Huddleston társszervező professzor és a többi meghívott szűkszavú állásfoglalása, amellyel lapunknak is indokolták távolmaradásukat.

Az MTA Filozófiai Intézetének posztdoktori kutatója, Zuh Deodáth a Magyar Nemzetnek elmondta: egy éve kezdték szervezni a rendezvényt, amelyre sikerült neves külföldi résztvevőket is megnyerni; a britek ráadásul gálánsan állták volna saját útiköltségüket is.

Forráshiány miatt azonban a helyszín ügyében az intézet igazgatója, Hörcher Ferenc az MMA-tól kért segítséget, akik az impozáns Vigadó egyik termét ajánlották fel, és állták volna a külföldi résztvevők egy részének szállását és egy étkezését – mondta Zuh Deodáth. Hozzátette: három héttel a rendezvény előtt hívták fel a figyelmét arra, hogy magyar filozófusok különböző fórumokon kritizálják a konferenciát az MMA részvétele miatt, és azon tanakodnak, hogyan lehetne megakadályozni a rendezvényt. A kutató szerint a kritikus filozófusok egyike, Kajtár László, a Közép-európai Egyetem (CEU) doktorandusza felvetette, hogy ír a résztvevőknek „az MMA igazi lényegéről”. Ezután Zuhék levelet kaptak Huddlestonéktól, akik nehezményezték az MMA bevonását, de a szervezők kérdésére, hogy mi a konkrét probléma a szervezettel, nem kaptak választ, csupán annyit, hogy nem szeretnének részt venni olyan rendezvényen, ahol az MMA a társszervező, és elzárkóztak a kompromisszumos megoldásoktól is.

Egyéni levelekben Zuhék olyan abszurd indoklást is kaptak, hogy az illető semmi olyan rendezvényen nem akar megjelenni, amely az európai szélsőjobbos mozgalmak legitimációját szolgálja.

– Hiába próbáltuk jelezni nekik, hogy míg a részvétel nem lett volna politikai állásfoglalás, a bojkottjuk igen, nem hallgattak ránk – mondta a kutató, hozzátéve: a levelekből sütött, hogy a britek úgy érzik, a magyar szervezőkre politikai nyomás nehezedik, és mindent ennek a szemüvegén keresztül néznek. Zuh Deodáth aggasztónak tartotta továbbá, hogy akár egy doktorandusz véleménye is többet ér a nemzetközi tudóstársadalom szemében, mint a lassan kétszáz éves MTA-é, ami pár linkkel meg vezényszóval politikai célokból hitelteleníthető.

Kajtár László megkeresésünkre elismerte, hogy valóban levélben jelezte az egyik brit előadónak az aggályait az MMA-val kapcsolatban, tájékoztatva őt az Alkotmánybíróság MMA-t érintő állásfoglalásáról, miszerint a szervezet nem semleges. Megemlítette Fekete György demokráciát érintő nyilatkozatát is, illetve saját véleményét is leírta a szervezetről. Szerinte ennek kapcsán az előadók is utánanéztek az MMA-nak, és végül ennek alapján mondták le az eseményt. A doktorandusz hozzátette: ő nem beszélt ideológiai háttérről a rendezvény kapcsán, pusztán az intézmény részvétele zavarta – így a főtitkár nyitóbeszéde és a Vigadó helyszíne –, és nem értette, miért működik az MMA-val együtt az MTA, amelynek tagjaival elmondása szerint jó viszonyt ápol. Kajtár László úgy véli, mások is figyelmeztethették a briteket, és mint állította, akciójának célja nem az volt, hogy a britekkel lemondassák az eseményt, csak tájékoztatni akarta őket.

– Az eset felveti annak kérdését, ki és hogyan kritizálhat és avatkozhat be külső szemlélőként egy rendezvény létrejöttébe – vélekedett Hörcher Ferenc, az MTA Filozófiai Intézetének igazgatója, hozzátéve: nem helyes honi politikai konfliktusainkat azok itthoni egyeztetési kísérlete nélkül külföldre kivinni, és ezzel hazai tudományos vagy művészeti eseményeinket veszélyeztetni, ellehetetleníteni. Mint mondta, a Filozófiai Intézet sajtónyilvános szakmai kerekasztal-beszélgetést tervez az eset kapcsán.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.