Dönthet a közgyűlés az olimpiai népszavazásról

Dél-pesti polgármesterek a világjátékok mellett érvelnek, de egyre többen mondják azt is, hogy döntsön a nép.

2017. 02. 21. 5:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Akár már szerdán szavazhat a Fővárosi Közgyűlés a népszavazás kiírásáról az olimpiarendezés ügyében – közölte lapunkkal Horváth Csaba. Az MSZP-s fővárosi képviselő azt javasolta, hogy holnap ne csak úgy általában vitassák meg a Momentum Mozgalom sikeres aláírásgyűjtése után kialakult helyzetet, hanem azonnal döntsenek a referendum kiírásáról. A szocialisták nem is változtattak a több mint 266 ezer ember által támogatott kérdésen: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?”

– Horváth Csaba természetesen azt nyújt be, amit akar, arról a Fővárosi Közgyűlés fog dönteni – reagált a kezdeményezésre Tarlós István. A fidesz–KDNP-s főpolgármester szerint furcsa, hogy a momentumosok most amiatt háborognak, hogy a főváros akár vissza is vonhatja a pályázatot. – Pont azért gyűjtötték az aláírásokat, teljesülhet a kívánságuk – tette hozzá Tarlós István. A főpolgármester a hét végén arcátlanságnak nevezte Kósa Lajosnak, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetőjének a nyilatkozatát, amely szerint az olimpiával a kormánynak nem kell foglalkoznia, hiszen az „Budapest ügye”. Kósa tegnap az ATV-ben próbálta megmagyarázni és újraértelmezni mondatait, azt mondta: „Egyszerű félreértésről van szó.”

Időközben Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke közleményben jelentette ki: független köztestületként a szervezet a jövőben is mindent megtesz annak érdekében, hogy előmozdítsa és segítse, hogy Magyarország mihamarabb olimpiának adhasson otthont. – Számomra érthetetlen, hogy miért hátrált most ki a politikai ellenzék egy nemzeti ügy mögül – írta Borkai Zsolt az egyébként civil kezdeményezés eredményére reagálva. Elismerte: a 2024-es rendezésért versengő Párizs és Los Angeles mellett minimálisra csökkent Budapest esélye.

A Fővárosi Közgyűlésben ettől függetlenül egyre többen támogatják az olimpiarendezést. Szabados Ákos, Pesterzsébet baloldali pártok által támogatott, ám MSZP-ből kilépett polgármestere leszögezte: egy sikeres pályázattal Budapest, különösen az elmaradott dél-pesti régió fejlesztése és a sport kaphatna lendületet. Ezzel ért egyet Geiger Ferenc, Soroksár független polgármestere is, aki viszont a jelenlegi helyzetben azt mondja: most már döntsön a nép. Tokody Marcell fővárosi jobbikos képviselő szerint hiába támogatták korábban az olimpia ügyét, annak kudarcában a korrupt, erőből mindent átnyomó kormánynak, és az álláspontját folyamatosan váltogató baloldali ellenzéknek közös a felelőssége. Kifogásolta, hogy már az előkészületekre eltapsoltak 37 milliárd forintot.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.