„Örülök természetesen, és hát köszönöm azoknak a bíróknak, akik úgy látom végre megfelelően értelmezték a jogot, ahogy kell, és a szabadlábra helyezésről szóló indítványunknak másodfokon helyt adtak és úgy bírálták el, hogy hazajöhettem. Egy kicsit furcsa, hogy pont ezen a napon, amely napon ugye Gergényi és társai lényegében fel lettek mentve jogerősen – mert ez az ítélet, amit ők kaptak, az lényegében ezt jelenti – ezen a napon mi is szabadlábra kerültünk. Bár most ellenünk még nem szűnt meg az eljárás, ugyanúgy fenyegetve vagyunk, de azért más itthonról terheltként működni, meg más a börtönben” – fejtette ki a Hír TV-nek.
###HIRDETES2###
- Nagy öröm ért az amszterdami repülőtéren átszállva, Strasbourg és az Európai Parlament plenáris ülése felé: telefonon néhány mondatot beszélhettem Budaházy György barátommal, akit ma hazaengedtek az előzetes letartóztatásból - írta közleményében Morvai Krisztina, az EP független képviselője. Hozzátette, hogy „szívből reméli büntetőjogászként és magyar emberként, 2006-os szemtanúként és túlélőként, hogy Budaházy György soha többé nem lépi át a börtön kapuját, hanem otthon maradhat szeretteivel, s követik őt a Hunnia csoport többi tagjai is.”

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!