Milliárdosnak nevezte Orbánt a Reuters

Alig van megtakarítása, mégis szupergazdag vállalkozóként említi a magyar miniszterelnököt a hírügynökség.

MNO
2017. 03. 14. 21:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szélsőjobboldali politikusok között ismertette, és  milliárdos befektetőnek nevezte Orbán Viktor pártvezért a Reuters.

A hírügynökség képgalériában mutatta be Európa legismertebb radikális jobboldali politikusait. Orbán Viktor ebbe a válogatásba került bele Vona Gábor Jobbik-elnök társaságában – szúrta ki a galériát a 444.hu.

 Orbán Viktornak januári bevallása szerint alig több mint 700 ezer forintos megtakarítása van – miközben a miniszterelnökként bruttó másfél millió, országgyűlési képviselőként pedig bruttó 224 ezer forintot keres havonta. Ahogy tavaly a VS.hu kiszámolta, a kormányfő 2010 óta, hat év leforgása alatt 70-80 millió forintot is kereshetett, csak az említett pozíciókban.

A Reuters azt is felidézi, hogy Orbán 2015-ben szögesdrót kerítést épített Magyarország déli határain, és járőröző rendőrök, katonák ezreivel állította meg a a migrációs áradatot. A magyar miniszterelnök keresztény gyökerekre épülőnek nevezte országát, és hangsúlyozta, nem akar nagyszámú muszlim betelepülőt - ezt is idézte a Reuters.

Szintén Orbán Viktor volt az, aki a kvótanépszavazás előtti beszédében összekötötte a migrációs válságot a terrorveszéllyel – emlékeztet a hírügynökség.

 

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.