Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, a kormány 2010-ben azt a célt tűzte maga elé, hogy a területi közigazgatás legyen egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb. Hat évvel ezelőtt 29 kormányablakban 29-féle ügyet lehetett elintézni, ma a 270. kormányablakot adják át. Sok szervezet integrálódott az elmúlt hat évben a kormányhivatali és a járási hivatali struktúrába, létrejött 197 járás, és 25 ezer munkatárs intézi az emberek ügyeit.
Közölte, tavaly az emberek 24 millió üggyel fordultak a kormányhivatalokhoz, a most megnyíló kormányablakban pedig várhatóan félezer ember fordul majd meg.
Csökkent a várakozási idő, jelentősen nőtt azoknak az ügyeknek a száma, amelyeket kevesebb mint nyolc nap alatt képes a magyar közigazgatás elintézni – mondta Lázár János.
Polt Péter legfőbb ügyész beszédében kiemelte: az elmúlt években elindult egy olyan folyamat, amely azt akarja elérni, hogy az igazságszolgáltatás méltó körülmények között dolgozhasson. A szigetszentmiklósi központtal új igazságszolgáltatási centrum jön létre, egy olyan helyen, ahol korábban bíróság, ügyészség nem is működött. Ezzel nagyon régi adósságot törlesztenek – mondta.
Polt Péter hozzátette: demonstratív jelentősége van annak, hogy az igazságszolgáltatás a közigazgatással, a rendészeti szervekkel egy épületbe került.
Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke arról beszélt, hogy a per ugyanolyan közügy, mint az adó-, az oktatás- és az egészségügy. A bíróság akkor tölti be a rendeltetését, ha a vitákat rendezni képes, ha nem problémákat generál, hanem megoldja őket. A bírósági szervezet teljesítménye az elmúlt években javult, a két éven túl folyamatban lévő ügyek száma jelentősen csökkent, az ügyek csaknem 90 százaléka első fokon jogerőre emelkedik.
Handó Tünde úgy fogalmazott: „a kiegyezést követő aranykorhoz mérhető” a bírósági szervezet fejlődése.
Papp Károly országos rendőrfőkapitány mintaértékűnek nevezte, hogy a rendőrség a bírósággal, az ügyészséggel és a kormányablakkal egy épületbe került. Mindez lehetővé kényelmesebb, kulturáltabb ügyintézést tesz lehetővé a szigetszentmiklósi kapitányság illetékességi területén élő mintegy 114 ezer embernek – mondta Papp Károly, aki két szolgálati gépkocsit és tíz kézi rádiót adott át a kapitányságnak.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!