Saját beosztottjai hamisították meg Orbán beszédét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Őrületes káosz: Kovács Zoltán és Lázár János azt mondta, hogy a miniszterelnök nem mondta, amit mondott.

MNO
2017. 03. 02. 17:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eközben meglepő helyről védték meg a miniszterelnököt: az Orbánt korábban kifütyülő Ungváry Krisztián szerint is bajt okoz a túl nagy keveredés. „Szapulják a miniszterelnököt, de most szerintem igazságtalanul” – írta Facebook-oldalán Ungváry Krisztián. A történész szerint Orbán legutóbbi beszédében kiemelte a jelenlegi diverzitás értékeit, amelyeket megőrzendőnek tart, és nem arról beszélt, hogy csak magyaroknak kellene itt élniük.

„Én sem szeretnék olyan állapotokat, amelyek ma Lille vagy Marseille utcáin tapasztalhatóak, és nem szeretnék csadoros-burkás nőket látni az utcán, mert az a véleményem, hogy az a kultúra, ami emögött van, nem kompatibilis a keresztény-európai civilizációval” – írta Ungváry. A történész szerint nemcsak ebben, de a közmunkaprogram elvi szükségességében és a déli határkerítés felhúzásában is igaza volt a miniszterelnöknek. „Nem lehet hitelesen kritizálni ezt a rendszert addig, amíg mindent visszautasít az értelmiség egy része zsigeri alapon” – zárta a posztját.

Pár órával később azonban ismét tollat ragadott Ungváry Krisztián és korábbi véleményét megváltoztatta. „Abból tudtam főzni, ami a neten megjelent. Először a miniszterelnök „kulturális homogenitás” kifejezéséről volt szó. Most kiderül, hogy eredetileg „etnikai homogenitásról” beszélt. Ez az a pont, ahol nincs mentség” – jelentette ki Facebook-posztjában a történész. Mint írta, az eredeti kifejezés kapcsán volt értelme a diskurzusnak, amely a közösségi portálon is megindult. Úgy véli, hogy az a szöveg, amely elhangzott, védhető és érvelni lehet mellette.

„Az etnikai homogenitás mellett azonban csak Ceausescu és hasonlók érvei jutnak eszembe. Ez vállalhatatlan és vérciki. Az pedig még inkább, hogy egy miniszterelnöki szövegről 24 órán belül az derül ki, hogy különböző verziókban létezik” – tette hozzá Ungváry.

###HIRDETES2###

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.