Szájer nem rúg bele Majtényibe

Szájer József nem akart beszállni Majtényi László gyalázásába – örül, hogy a volt ombudsmannal dolgozhatott.

MNO
2017. 03. 12. 14:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem akar részt venni a Majtényi László elleni kormányzati hadjáratban Szájer József: a Fidesz uniós biztosát az ATV riportere kérdezte többek között arról, hogy ő is Soros György emberének tartja az ellenzék államfőjelöltjét.

Szájer azonban nem akarta kommentálni azt, amit párttársai már megtettek. Azonban a kérdező unszolására aztán kitérő, mégis markáns választ adott: örül annak, hogy az egykori ombudsman is részt vett az alaptörvény megalkotásában – még ha senki sem bírálta olyan hevesen az új alkotmányt mint ő. „Részvételével Majtényi László legitimálja az Alaptörvényt. Eddigi harcos és Alaptörvény-ellenes nyilatkozatai és a mostani cselekedetei ütköznek” – mondta politikus, hozzátéve, hogy Soros György nemcsak Magyarországon, de a világ számos más országában próbálja befolyásolni a politika alakulását.

A Szájer Józseffel készült interjúval egy napon jelent meg a politikus kommunikációs igazgatójának nyilatkozata, melyben Hidvéghi Balázs megismétli a kormánypárti mantrát: Majtényi László Soros György államfőjelöltje, az üzletember áll mögötte – és mivel vele kapcsolatban „idegen hatalmi érdekek szolgálatáról beszélhetünk”, Majtényi méltatlan az elnöki posztra is.

 

 

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.