Lemondott a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke

Távozik posztjáról Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke – úgy tudjuk, több konfliktusa is volt Balog Zoltán miniszterrel.

MN
2017. 04. 25. 16:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lemondott a Nemzeti Kulturális Alap alelnöki posztjáról Doncsev András – értesült a Magyar Nemzet.

Korábbi információink szerint felettesei meneszteni is akarták Doncsevet, a háttérben pedig az NKA Cseh Tamás-programjával kapcsolatos kormányzati kifogások, illetve a Doncsev és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere közti személyes problémák álltak.

Lapunk úgy tudja, a miniszter és a most távozó alelnök kapcsolata hosszabb ideje feszültségektől terhes, a személycsere így már régóta a levegőben lógott. Más forrásból úgy értesültünk, a menesztés legfőbb oka az lehet, hogy a feltörekvő könnyűzenészeket, előadókat segítő Cseh Tamás-programban túl sok „liberális” zenekar nyert támogatást.

A Cseh Tamás-program 2014-ben, még L. Simon László NKA-alelnöksége idején indult. A cél az volt, hogy a szakmai támogatásokkal felpezsdítsék a könnyűzenei életet. A program az üres adathordozók (például írható CD-k, memóriakártyák, tabletek) után fizetett jogdíjak 25 százalékából gazdálkodik, az indulás óta több mint kétmilliárd forinttal támogatta a magyarországi és a határon túli könnyűzenét.

Kezdetben több neves zenész illette kritikával az új támogatási rendszert, mondván, az ő jogdíjaikat dézsmálja meg a rendszer, így a tőlük elvett pénzzel segítik a fiatal muzsikusokat. Mára azonban a helyzet megváltozott, a program eredményeit széles körben elismerik.

A működése ugyanakkor évek óta komoly bizonytalanságot okoz a hazai művészeti életben. Mint ismeretes, az ötös lottó adóbevételeiből gazdálkodó alap drasztikusan csökkentette a folyóiratok támogatását, emiatt számos nagy múltú kulturális lap lehetetlenült el. Az NKA a támogatások elosztását érő kritikákkal párhuzamosan jelentősen veszített az önállóságából, hiszen a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tavaly gyakorlatilag átvette az uralmat a kulturális pénzek odaítélése felett.

Az idén január 1-jén tovább csorbult az autonómia, hiszen az NKA igazgatósága az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőbe olvadással megszűnt. Ezek a döntések bár elvben nem érintették, mégis jelezték, hogy Doncsev András pozíciója meggyengült.

A menesztéssel kapcsolatban megkerestük az NKA alelnökét, aki lapunknak hangsúlyozta, a kinevezése 2018. május 31-ig érvényes, és nem tervezi, hogy távozik. – Hogy a miniszter fontolóra vette-e a leváltásomat, nem tudom, ez ügyben őt kell megkeresni – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.