Tavaly a fél ország azon röhögött, hogy egy rakás Fidesz-közeli előadó azt énekli Schmidt Mária társaságában, hogy Magyarország halszagú – aztán kiderült, hogy valami nagyon nincs rendben a videóval, hiszen úgy került az egész 50 millió forintba, hogy sem a közreműködők, sem az amerikai-magyar dalszerző, Desmond Child sem kért a munkájáért egy fillért sem – írja az Index. A portálhoz került költségvetésekből és szerződésekből csak az derül ki, hogy 40 millió forintnak teljesen nyoma veszett valahol. A Közalapítvány szerint azonban csupán arról beszéltek, hogy piaci alapon került volna ennyibe az egész projekt, de a sok ingyenmunka miatt pont hogy megspórolták azt a hiányzó 40 milliót.
Az Index felidézi: kikérték az Egy szabad országért című dallal kapcsolatos költéseket a XXI. Századi Intézettől, de hiába, Schmidt Mária személyesen közölte minden érdeklődő sajtóorgánummal, hogy az emlékév lezárulásáig nem adják ki az adatokat, mert az zavarja az emlékév zavartalan lebonyolítását. Azonban jogi lépéseket tettek az ügyben, és a napokban megkapták az augusztus végén beadott adatigénylésükre a kért dokumentumokat. Az Index felidézi: Tallai Gábor, a Terror Háza programigazgatója azt mondta, a Child által felkért előadók az ügy és az előadó iránti hódolatuk miatt ingyen vállalták a munkát, azonban költségek így is keletkeztek a stúdió, az eszközpark kölcsönzése és az utómunka miatt. Ez a költség szerinte mintegy 50 millió forint volt.
A Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványnak közérdekűadat-igénylésen keresztül az alábbi dokumentumokat kérték:
Az Indexhez került költségvetésekből és szerződésekből azonban az derül ki, hogy 40 millió forintnak teljesen nyoma veszett. Az egyik dokumentum szerint a forgatást a Peak-Film Filmgyártó Kft. csinálta 4,2 millió forintért. A másik költségvetési dokumentum a videoklip, és az ehhez készült alig egyperces előzetes utómunkájára vonatkozik, mint a vágás, fényelés, logisztika vagy az animáció. Ezt a Friss Arculat Művészeti és Szolgáltató Bt. készítette összesen 4,5 millió forintért. Kiderült, hogy Child és társszerzője, Andreas Carlsson is ingyen vállalta a dal felvételét és adta át a felhasználással kapcsolatos jogokat. Ráadásul a szerződés szerint Schmidt Mária alapítványa a kezdetektől tudta, hogy nem egy eredeti dalt kapott a dalszerzőtől, hanem csak a Steps of Champions magyarosítására kaptak ingyen engedélyt.