Százmilliárd: ráfizethet Budapest a 3-as metró felújítására

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Akár negyvenmilliárd is lehet a többletköltség, és ha a kormány nem ad elég pénzt, újra eladósodhat a főváros.

2017. 05. 30. 4:36

Bár a főpolgármester április végén még elsősorban a fővárosi cégek béremelései miatt szeretett volna találkozni Orbán Viktor miniszterelnökkel, a 3-as metró felújításának közbeszerzési árai immár halaszthatatlanná teszik az egyeztetést. A kormányfő egy hónapja nem talál megfelelő időpontot Budapest súlyos problémáinak megtárgyalására, de belső forrásaink szerint miután végigjárta az úgynevezett modern, azaz a megyei jogú városokat, ezen a héten tud erre időt szakítani.

– Nemrég érkeztem haza Kárpátaljáról, egyelőre semmi konkrétumot nem tudok – mondta el lapunknak Tarlós István. Megjegyezte: a 3-as metró kocsijait a szerződésnek megfelelően folyamatosan újítja fel az orosz Metrovagonmas, és a korábbi ígéreteknek megfelelően havonta két új szerelvény áll forgalomba az év végéig.

Tény, hogy a 3-as metrón a 30-40 éves járművek rossz műszaki állapota okozza a füstöléseket, a járatleállásokat, ezek a szakemberek szerint a szinte új metrókocsik forgalomba állításával megoldódnak. Ugyanakkor a megállók, a pálya, az alagút berendezései sem felelnek meg a kor követelményeknek. Elsőként a déli részhez kellene hozzáfogni Kőbánya–Kispest és a Népliget között, de ma már kormánysegítség esetén is kétséges, hogy idén elkezdődhetnének a munkák.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.