Vizes vb: ötmilliárd jut Kuna cégeinek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Nemzetközi Úszószövetség prominenseinek is szemet szúrt már a külföldi hirdetések hiánya.

Jandó Zoltán
2017. 05. 19. 4:36

Ahogy arra sem, hogy mikor kezdődhet, vagy megkezdődött-e már egyáltalán a nemzetközi kampány. Utóbbiról április végén kérdésünkre a szervezőcégnél azt írták: „a következő időszakban indul”, de közelebbit nem árultak el, az elmúlt napokban pedig lapunknak többen is úgy fogalmaztak, hogy ha történtek is lépések a vb határokon túli hirdetésére, azok egész biztosan nem voltak látványosak.

A nemzetközi hirdetések hiánya az elmúlt hetekben állítólag a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) prominenseinek is szemet szúrt már, annak ellenére, hogy értesüléseink szerint a szervezethez – amelynél leginkább Gyárfás Tamás, a hazai szövetség januárban leváltott elnöke képviseli a magyar felet – a hazai kritikák nem jutnak el. Lausanne-ban nem téma sem a késés, sem az elszálló költségvetés, sőt, a FINA-ban kifejezetten jó véleménnyel vannak a magyar szervezőkről. Több forrásból is azt hallottuk, hogy mivel a korábbi hazai rendezésű tornákkal elégedettek voltak, most is arra számítanak, minden idők egyik legjobb világbajnoksága lesz a júliusi. A külföldi promóció késését azonban ők sem tudták hova tenni.

Az biztos, hogy a MÁV-nak lesz olyan mozdonya, amely magára ölti a FINA-logót, ahogy egy ideje már a Főtaxi járművein is feltűnik az esemény két kabalafigurája. Ezek azonban függetlenek a Trinity megbízásától.

Sorozat

Többrészes sorozatot forgathat Magyarországról a vizes világbajnokság kapcsán a CNN – jelezte lapunknak Borsa Miklós, a Bp2017 Nonprofit Kft. szóvivője. Az amerikai hírcsatorna állítólag magától jelentkezett a magyar félnél, és a Magyar Turisztikai Ügynökséggel állnak kapcsolatban. Korábban az Index.hu arról írt: a CNN 200 millió forintot kér azért, hogy bejelentkezzen az esemény megnyitójáról, amire összesen négymilliárd forint mehet el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.