Gyanúsítások a végrehajtók körében

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Hűtlen kezelés miatt több mint két éve nyomoz az ügyészség a köztestületnél.

Horváth Csaba László
2017. 06. 16. 4:36

Nem garasoskodtak a végrehajtói szervezetnél az informatikai beruházásokkal sem. Az ügyészségi feljelentéshez csatolt átvilágítási anyag szerint 2010–2014 között 765 millió forintot fordítottak erre a célra, az viszont nem derült ki, pontosan mire is költötték a hatalmas összeget. Akadt olyan teljesítés is a tételek között, amelynél a kifizetéshez tartozó szerződés egyáltalán nem lelhető föl.

A köztestület a sorozatos botrányai miatt került a közbeszéd központjába az elmúlt években. Egyebek között kiderült, hogy a végrehajtók fényűző rendezvényeket tartottak a kamara pénzén. Továbbá fény derült rá, hogy állattenyésztő, óvodapedagógus és könyvtáros végzettségű önálló bírósági végrehajtók is akadnak. A közel kétszáz hatósági személy csaknem felének mindössze érettségije volt a két évvel ezelőtti adatok szerint, jogi végzettsége pedig alig ötven végrehajtónak. Ezért az Igazságügyi Minisztérium előírta, hogy 2022-ig meg kell szerezniük a jogi képesítést. Jövőre pedig nem dolgozhat Magyarországon olyan végrehajtó, aki nem végezte el a jogi egyetemet, vagy legalább nem kezdte meg felsőfokú tanulmányait.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.