– Helyette itt van a gumicsont, az említett felhőkarcoló.
– Régi vita. A kétezres évek elején megvizsgáltuk a témakört, meghallgattunk ingatlanfejlesztőket, közlekedésmérnököket és más szakembereket, és kiderült, ez sokkal átfogóbb kérdés, mint azt az építészek vagy a politikusok látják vagy láttatják. Budapest tele van úgynevezett barnamezős rozsdaövezetekkel, nem jó, ha egy helyre koncentrálódnak a város irodái. A felhőkarcolós városok földrajzilag jellemzően sík területekre épültek, minket körbevesz egy hegy- és dombkoszorú. Ezért mondtuk azt, hogy a belvárosban vagy a budai oldalon egyáltalán ne épüljön toronyház. A főváros most befektetői nyomásra felrúgta ezt a korábbi konszenzust, ez a baj. Szerintem jogtalan is, egy egész városra szóló, alig egyéves általános szabályt egy telekre módosítottak.
– A kétezres évek elején Észak-Csepelből akartak Kis-Manhattant csinálni.
– Szakmailag az volt az általános vélekedés, ha valahol lehet toronyházat építeni, akkor ott, a XXI. kerületben lehet. Lényegében házcsoportot, amit most egyetlen épületként terveznek a Kopaszi-gátnál. Végül azonban a Fővárosi Közgyűlés a „Csepel Manhattan” koncepciót leszavazta, és azt a döntést hozta, hogy 45-55 méter magas, úgynevezett pontházak épüljenek a nagy kiterjedésű rozsdaövezetben. A kerületi önkormányzat valójában elkótyavetyélte az észak-csepeli területet, aztán, hogy a 2008-as gazdasági válság miatt feneklett-e meg a beruházás, vagy eleve már spekulációs szándék volt-e az eladásnál, nem tudom. Mindenesetre akkoriban gyakori volt, hogy olcsón vett ingatlanokat nagy haszonnal adtak tovább befektetők úgy, hogy egy fillért nem költöttek rá.
– A Hajógyári-szigetre tervezett óriás beruházásnál, a szintén meghiúsult Álomszigetnél, vagy az úgynevezett pesti zsidónegyednél is ilyen folyamatok vezettek a mai helyzetig?
– Utóbbi történet jóval korábbi. A rendszerváltozás után rögtön az első VII. kerületi önkormányzat tulajdonképpen „lábon eladta” azt a területet külföldi ingatlanfejlesztőknek igen nagy beépítési lehetőségekkel. Később voltak viták, a civil szervezetek erőteljesen tiltakoztak, és a helyzet kismértékben javult.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!