Zéró tolerancia? Így cionistázik Zagyva feljelentője

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Bár újabban az Echo TV-be hívják, hogy dicsérje Orbánt, Varga B. sem megy a szomszédba egy kis zsidózásért.

Lakner Dávid
2017. 06. 11. 13:18

A kormány reakcióját kihasználva elővette Varga B. is az antiszemita-kártyát, arról írva, hogy bár ő nem az, de vannak zsidó barátai. Varga B.-t, aki az Irigy Hónaljmirigy műsorainak egykori szövegírója is, ez nem gátolta két éve abban, hogy nekirontson Polgár Juditnak, csak mert a kormány neki ítélte a Szent István-rendet. Mint írta, „egy magyargyűlölő, illegitim Habsburg-kurva idegenbarát, magyargyilkosról elnevezett díja nem köthet ki méltóbb helyen, mint egy cionista zsidó mellén.” Miután akkor a 444 ezt felkapta, Varga B. tovább gyalázta Mária Teréziát, Szent Istvánt, és kifejtette, mi baja Polgárral. „És nem is az a baj vele, hogy zsidó. Hanem, hogy cionista zsidó. Amely állapot képtelenné teszi őt arra, hogy magyarként a magyar érdekeket tartsa mindenekfelett fontosnak. Tehát, hogy egyáltalán kiérdemeljen bármiféle magas rangú, magyar állami kitüntetést” – írta.

A Kárpáti Harsona szerint 2011-ben egy koncertjén orrontott zsidó provokációt. Varga B. csak mert nem volt jó a hangosítás, arra következtetett, hogy szándékos szabotázs történhetett, mert megsúgták neki, hogy „Dunaszerdahelyen igen sok zsidó él”. Ezután kifakadt: „Ha nem tetszik, amit játszom, kedves cionista férgek, akkor menjetek haza! Ja, hogy nincs hazátok? Akkor menjetek, ahová én gondolom!” Végül még hozzátette: „És nehogy jelenteni merjetek a »Legyen a béke veled« című szarkupac dalotok átköltéséért, gyerekgyilkosok!” A zsidó dal átköltését sajnos egyelőre nem sikerült megtalálnunk.

Varga-Bíró: Átírták a szavaim

Facebook-oldalán reagált cikkünkre Varga B. Tamás, közölve: valóban anticionista, de nem tiltja egy jogszabály sem, hogy az legyen. Kifejtette, ez nem antiszemitizmus, és ő csupán a béke és stabilitás iránti vágyát fejezi ki. Írása közzététele után ugyanakkor Varga-Bíró oldalát letiltották, ő pedig új oldalt nyitott, ahol nyílt levelét már azzal is kiegészítette szerda éjjel: Dunaszerdahelyen nem zsidózott, azt pedig, hogy a Kárpáti Harsona főszerkesztője „utólagosan miket firkált az én nevemben a honlapjára”, nem tudta. Polgár Judit kapcsán megjegyezte, olyan országban akar élni, ahol nem kell azért kötelezően szeretnie, mert kora egyik legnagyobb sakkozója. (L. D.)

A Jobbiktól eltávolodott Varga-Bírót ezek ellenére idén áprilisban már a Mészáros Lőric tulajdonában lévő Echo TV-ben látták vendégül, ahol egy korábbi mondatával sem szembesítette őt a műsorvezető, pedig a kormány szerint az antiszemitizmussal kapcsolatban zéró tolerancia van. Az „illiberális publicistaként” bemutatott Varga B., akinek írását most lelkesen osztotta meg Bayer Zsolt is, azzal zárt: Soros György nevét nem mondaná magyarul, mert szerinte Soros nem magyar. 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.