Botka stratégiája alapján alig lenne MSZP-s a listájukon

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Újabb „árulók” megnevezésére készül a szocialisták miniszterelnök-jelöltje.

Katona Mariann
2017. 07. 29. 4:30

Az MSZP-n belüli fő kritika a miniszterelnök-jelölttel szemben éppen az, hogy egyáltalán nem hozott új szavazókat, és a szövetségi politikát sem tudja kezelni. Ismeretes, a napokban árulónak nevezte Molnár Zsoltot amiatt, hogy a fővárosi politikus nyíltan beszélt az LMP békén hagyásáról, és a Gyurcsány Ferenccel való együttműködés szükségességéről. Forrásaink szerint a párton belüli többségi álláspont valóban az, hogy össze kell fogni a Demokratikus Koalícióval (DK), márpedig a párt nehezen képzelhető el Gyurcsány Ferenc nélkül. Mindenesetre lapunknak többen is komoly hibának nevezték, hogy ez a vita a nyilvánosság előtt zajlik, mert jelentősen roncsolja a pártot.

Ennek ellenére Ujhelyi István, a párt alelnöke tegnap a Klubrádióban egyértelművé tette, hogy ennek a folyamatnak nincs vége. Elmondta, van néhány ember a pártban, aki az elmúlt két hónapban a háttérből, névtelenül nyilatkozva, újságírókat győzködve folyamatosan azon dolgozott, hogy valamilyen érdekből kifolyólag rontsa az MSZP választási esélyeit. Azt is közölte, Botka László a szabadsága után, még a közeljövőben kiáll a nyilvánosság elé, hogy kik és mivel ártottak a pártnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.