Lesújtó jegyek a szakmai érettségin

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Megdöbbentően nagy szakadék van a gimnazisták és a szakképzésben részt vevő tanulók eredményei között.

Hutter Marianna
2017. 07. 19. 4:03

Külön említésre méltó, hogy noha Pölöskeiné korábban azt nyilatkozta szintén a Magyar Időknek, hogy a legtöbb jeles érdemjegy informatikából született, a tárgyból középszinten vizsgázó tanulók összesített eredménye közel sem lett fényes: mindössze 2,95-os átlaguk lett. Az OH által említett 35 szakmai ágazati tárgy átlaga középszinten mindössze 3,34-os, és 25 tárgy esetén a diákok átlaga a 3,5-et sem érte el. Ugyanakkor három tárgy volt, amelyek esetén négyes fölötti átlag született, ezek a pedagógiai, a képző- és iparművészet, illetve a hang-, film- és színháztechnikai ismeretek voltak. Ami az emelt szintű ágazati szakmai érettségiket illeti, ebből jóval kevesebben, hozzávetőleg 1700-an vizsgáztak, és ezek eredménye általánosságban jobban is sikerült, mint a középszintű megméretéseké. Igaz, ez feltehetően nem vigasztalja azt a négy diákot, akik közlekedésgépészeti ismeretekből tették próbára tudásukat emelt szinten, ugyanis ők mindössze 2,25-os átlagot produkáltak.

A szakmai érettségik lezárulta után a szakképzésért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium azt az ígéretet tette: az illetékes szakterület megkezdte az érettségi tapasztalatainak feldolgozását, a bizottságok tevékenységének értékelése után pedig haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket.

A végzősök adatai nem csak a gyengén sikerült szakmai érettségik miatt érdekesek. Bár a kormányzat – és a Parragh László vezette Magyar Kereskedelmi és Iparkamara – évek óta minél több diákot szeretne a szakképzésbe terelni, az eredményeken jól látszik, milyen megdöbbentően nagy szakadék van a gimnazisták és a szakképzésben tanulók jegyei között. Például míg magyar nyelv és irodalomból a gimnáziumok diákjai középszinten 70,3 százalékot teljesítettek (az OH itt százalékokban adta meg az adatokat), ez a szakgimnáziumokban (korábban: szakközépiskola) már csak 53,6 százalék volt, míg a szakközépiskolákban (korábban: szakiskola) már csak 45,5 százalék. A diákok közt mumusnak számító matematika esetében 63,1, 44,6 és 36,1 százalék körül alakultak az eredmények, de németből is jelentős különbségek voltak.

Ugyanakkor a 2017-es érettségiken több közismereti tárgyból is túlszárnyalták tavalyi diáktársaik eredményeit az idei vizsgázók, például matematikából 3,02-ról 3,15-ra javult az érettségizők átlaga. Ám igazán látványos javulást kémiából (3,75-ról 4,22-ra) és informatikából (3,58-ról 4,05-ra) értek el. Azt, hogy az informatikaérettségik mennyire jól sikerültek, az is bizonyítja, hogy míg tavaly jeles bizonyítványuk alapján csak 5438-an válthatták ki az ECDL-bizonyítványt – vagyis az európai számítógép-használói jogosítványt –, idén már 6612-en.

További érdekesség az idei vizsgákkal kapcsolatban, hogy bár idén kétezerrel kevesebb, összesen közel 39 ezer emelt szintű írásbeli vizsgát tettek a főbb tantárgyakból a középiskolások, az OH adatai szerint több javítással kapcsolatos észrevétel érkezett, mint az elmúlt öt évben valaha. A rekordszámú, több mint 3700 beadványból több mint 890-et az emelt történelemvizsga miatt írtak. Ez azt jelentette, hogy a történelemdolgozatok közel 16 százaléka miatt reklamáltak a diákok, így idén ez bizonyult a legproblematikusabb tantárgynak. Arányaiban a legkevesebb észrevétel az emelt szintű német, illetve angol tantárgyhoz érkezett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.