Mivel nem ért a nyomozóhatóságok munkájához, Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója nem tud és nem is akar azzal foglalkozni, hogy helyes volt-e a BKK netes értékesítési oldalát feltörő, 50 forintért bérletet vásárló, 18 éves fiatal éjszakai előállítása, melyről a 24.hu számolt be pénteken. A Magyar Nemzet kérdésére Dabóczi azt mondta:
„Senki ne higgye, hogy az a célunk, hogy fiatalokat, iskolásokat zaklassanak a rendőrök, akik meg tudják ítélni majd, hogy történt bűncselekmény vagy sem.”
Dabóczi később az InfoRádiónak is nyilatkozott. Ott azt mondta, a fiatal ellen a feljelentést nem a BKK tette, hanem a T-Systems Magyarország Zrt. és nem igaz, hogy fillérekért lehet utazni a BKK-n, ezek csúnya csúsztatások, a rendszer lezár időben szerinte. Ennek ellenére hozzátette, hogy "Rossz érzés nekik is, ha egy fiatalt ilyesmi miatt kellemetlen helyzetbe hoznak".
A BKK weboldala amúgy péntek este 18 óra óta nem üzemel.
Az ügyben Tarlós Istvánt is kerestük, a főpolgármester Magyar Nemzet érdeklődésére azt mondta: nem kíván nyilatkozni.
###HIRDETES###
A feljelentést egyébként nem a BKK, hanem a rendszer üzemeltetője, a T-Systems biztonsági igazgatója tette, mert amit a fiatal, magát etikusnak nevező hekker tett, vagyis hogy csaknem tízezer helyett ötven forintért vett bérletet, ők ilyen súlyúnak látták. Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda információs rendszer vagy adat megsértése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást, egyelőre egy gyanúsítottjuk van, aki szabadlábon védekezik. Többet a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árultak el lapunknak.
Bár a hekker ímélben jelezte a biztonsági rést a BKK-nak, a levelet olyan címre küldte, amelyet nem néznek, mert arról csak kiküldenek üzeneteket – mondta Dabóczi Kálmán. A BKK-vezérigazgató az említett figyelmeztetést csak azt követően látta, hogy miután a hekker elmondta a történetét a sajtónak, kiadta kollégáinak az összes szerverre beérkezett levél átvizsgálását.
A BKK vezetője ragaszkodik korábbi hasonlatához: „Ha nyitva van egy lakásajtó, nem megyünk be hívatlanul, mert magánlaksértést követnénk el, és szintén nem feszítünk fel csavarhúzóval egy postaládát, ha rést látunk rajta, s nem olvassuk el a benne lévő leveleket, hogy így figyelmeztessük a veszélyre a tulajdonost. Utóbbival nemcsak a levélládát rongálnánk meg, de a magántitkot is megsértenénk.”