Iránytű Intézet: Áder János helyét Varga Mihály foglalta el

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Már nem az államfő a legnépszerűbb politikus. Soros György és Mészáros Lőrinc a legelutasítottabbak között.

Katona Mariann
2017. 08. 14. 4:06

Orbán Viktor miniszterelnök ezúttal – Navracsics Tibor uniós biztos után – az ötödik a listán, a szimpátiaindexe most már több hónapja 50 felett áll. Júniushoz képest némileg emelkedett is a népszerűsége, a legfrissebb felmérés szerint a 100-as skálán 52 a kedveltségének aránya. Nem meglepő módon leginkább a Fidesz és a KDNP szavazóinak szimpatikus, a tábor 60 százaléka a legmagasabb pontszámot adta a kormányfőnek. Ezzel szemben a balliberális pártok támogatóinak többségénél a legrosszabb minősítést kapta a miniszterelnök, de az MSZP szavazóinak 61, az LMP szimpatizánsainak 45 és a jobbikosoknak 40 százaléka is ugyanígy minősítette. A kormányfő egyébként májusban került be az öt legnépszerűbb politikus közé az Iránytű Intézet felmérése szerint.

Az ellenzéki politikusok közül a legnépszerűbb – közvetlenül Orbán Viktor után – Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, illetve Hadházy Ákos, az LMP társelnöke. A jó eredményükhöz azonban hozzátartozik, hogy mindkét politikus ismertsége lényegesen alacsonyabb a listán előttük állókénál, az emberek 53, illetve 52 százaléka ismeri őket.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter jelenleg 49, a Fidesz frakcióját vezető Kósa Lajos 47, Kövér László házelnök pedig 45 ponton áll, mindannyiuk ismertsége 80 százalék körül vagy afelett van. Kifejezetten ismertnek számít még a Jobbik elnöke is, Vona Gábort az emberek 89 százaléka tudta beazonosítani, 44 pontos népszerűsége viszont csak a lista második felének elejére volt elég.

Az Iránytű Intézet mérése szerint az elmúlt hónapban több olyan politikus is tudta emelni népszerűségét, akik alapvetően a legelutasítottabbak között vannak. Ilyen például a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal, illetve a stílusa miatt sokat bírált Fidesz-alelnök, Németh Szilárd. Egyikük sincs az öt legkevésbé kedvelt közéleti szereplő között. Előbbi 40, utóbbi pedig 39 ponton áll jelenleg.

Ugyancsak növelni tudta kedveltségét, de még így is a sereghajtók között van Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Szeged polgármesterének korábban elég alacsony volt az ismertsége, ezt mostanra 71 százalékra tornászta fel, de még így is 38-as szimpátiaponttal bír, így ő az ötödik legelutasítottabb politikus. Továbbra is ebben a mezőnyben szerepel Toroczkai László, a Jobbik elnökségi tagja és Ásotthalom polgármestere, 37 ponttal. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök is azok közé tartozik, akiknek nőtt valamivel a népszerűsége, de még így is a harmadik legnépszerűtlenebb politikus, jelenleg 30 ponttal.

Bekerült a legkevésbé kedveltek rangsorába Soros György is. A magyar származású amerikai milliárdost vélhetően az egyik legfontosabb ellenségként beállító kormányzati kampánynak is köszönhetően az emberek 85 százaléka ismeri, de a véleményük elég rossz róla. A 100-as skálán mindössze 28 pontot kapott, vagyis rosszabb a megítélése még Gyurcsány Ferencénél is. Őt már csak egyetlen politikus, vagyis a legelutasítottabb jelenlegi közszereplő követi a listán, ez pedig Mészáros Lőrinc. Az egy év alatt vagyonát 100 milliárd forinttal növelő felcsúti polgármester mindössze 24 pontot kapott a felmérésben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.