A transzplantációk megvalósulásának persze elengedhetetlen feltétele, hogy legyen elég donor, akinek szervei életeket menthetnek. Az OVSZ jelentése szerint tavaly hetven olyan eset volt, amikor a donorból három szervet is eltávolítottak, 40 esetben történt négy szerv kivétele, míg 15 esetben öt szervet távolítottak el az orvosok. A donáció ellen kevesen tiltakoztak, tavaly 16 alkalommal hiúsult meg a szervadományozás a család ellenvetése miatt, három esetben volt kiskorú a donorjelölt.
Hazánkban egyébként a jogszabály szerint csak az elhunyt (nagykorú és cselekvőképes) életében tett írásos tiltakozó nyilatkozata esetén nem lehet transzplantációs célú szervkivételt végezni. Vagyis az elhunyt donor hozzátartozóinak beleegyezése nem szükséges, de tiltakozásuk esetén nem végzik el a szervkivételt.
A beszámoló érdekessége, hogy az elmúlt évek során a donorok jellemzőit tekintve változások figyelhetők meg. Ezek közül talán legjelentősebb az átlagéletkor, illetve a korcsoporti megoszlás változása. Tavaly a donorok átlagéletkora 50,1 év volt. A 61–70 éves korosztályban 8 százalékos emelkedés következett be a megelőző évhez képest, ezzel párhuzamosan pedig csökkent a 31–40 éves korosztály donorainak száma.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!