Belépett az LMP-frakcióba Demeter Márta

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Arra jutottunk, hogy hivatalossá tesszük együttműködésünket – mondta az MSZP-ből kilépett képviselő.

MN
2017. 09. 01. 5:55

Azonban kérdésünkre „mendemondának” nevezte értesülésünket, hozzátéve, továbbra is tartja magát ahhoz, amit kilépésekor mondott, vagyis „nem tervezi”, hogy beülne más frakcióba, de együttműködne „azokkal, akik egyértelműen kormányváltást szeretnének, értékalapon egyetértenek, és készek ezért dolgozni is”.

Demeter Mártára bízná az Országgyűlés költségvetési bizottságának alelnöki posztját az LMP – nyilatkozta a pozíciót jelenleg betöltő Schmuck Erzsébet az MTI-nek. A párt frakcióvezető-helyettese elmondta: a képviselőcsoportjukba szeptember 1-jén belépő Demeter Márta szintén a testület tagja, így jelenleg két LMP-s ül a bizottságban. Mivel frakciójuk hatfősre bővül, kérvényezni fogják, hogy az LMP a gazdasági bizottságban kapjon egy helyet az egyik költségvetési helyett, hogy Schmuck Erzsébet annak tagja lehessen. A politikus elmondta azt is: az LMP, amelyben jelenleg zajlik az egyéni országgyűlési képviselőjelöltek állítása, elindítaná Demeter Mártát a jövő évi országgyűlési választáson is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.