Botka, sőt Vona szavazói is voksolnának Szél Bernadettre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az LMP azt szimulálta, mi lenne, ha csak Orbán Viktor és az ő jelöltjük között lehetne választani.

Katona Mariann
2017. 09. 09. 13:33

Az LMP egy ilyen helyzetet feltételezve is kíváncsi volt arra, mi lenne, ha csak Orbán Viktor és Szél Bernadett között lehetne választani. Úgy tűnik, hogy lenne bőven átszavazó. A jelenlegi kormányfő így is 44 százalékot tudhatna magáénak, a kihívójaként frissen bejelentkezett Szél Bernadett viszont így már 29 százalékot kapna. Igaz, a válaszadók csaknem harmada nem tudott vagy nem akart választani, ha csak ezt a két politikust lehetett említeni.

Szél Bernadett múlt hét elején az ATV-ben jelentette be, hogy pártja országos elnöksége őt javasolja az LMP miniszterelnök-jelöltjének, erről hivatalosan majd a kongresszusuk fog dönteni. A politikus a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta, hogy szerinte az országnak jót tenne, ha Orbán Viktor helyett ő vezetné.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.